2018. szeptember 18., kedd
Diána

Extra

Könyv készül Kazán István színészpedagógus rendezőről

A magyar kormány egyik kiemelt területe a kultúra, s mint olyan, hozzátartozik a múlt ápolása, annak bemutatása a mai fiatal generációknak. Egyik nagy területe a színház, ahol köztudott, hogy legendák születtek a 60-as, 70-es években. Egyik nagy egyénisége volt Kazán István rendező, színészpedagógus, akivel egy kicsit méltatlanul bánt a sors, az élet. Pedig volt növendékei, színésztársai mind elismerően nyilatkoztak szakmai tudását, emberi kvalitását illetően. Tehát adott egy méltatlanul (saját korában is) mellőzött zseniális tudással bíró színházi szakember, és egy volt növendék Kriszt László, aki talán nem is volt a legszorgalmasabbak egyike a Színművészeti Főiskolán, de aki az idő múlásával szintén kiforrott színészpedagógus és színházi rendezővé vált.

Miért gondolta úgy, hogy (főleg mai szemmel) egy kevésbé ismert színházi szakemberről készít könyvet?
– Talán éppen azért, amit a kérdése is tartalmazott. Mondjuk az ismertség mást jelentett anno a 60-as, 70-es években mint napjainkban. Az előbb említett fantasztikus tehetségeket felszínre-hozó korszakban mint Sinkovits Imre, Agárdy Gábor Latinovits Zoltán, Bujtor István, Ruttkai Éva, Voith Ági, Bodrogi Gyula, de a sor végtelen. Nos ebben korszakban színészeket vezetni, irányítani nem volt kockázat mentes, mert egy közepes rendezőt egy perc alatt megettek a próbák alkalmával a színészek, ha nem volt felkészült, ha nem volt a szakmai tudás teljes birtokában. Akkor még tudás alapú hierarchia volt, ma már ez másként működik, mint annyi
minden a világban.


Kazán István, és a tanítvány, Kriszt László

Kazán István az egyik legfoglalkoztatottabb rendezője volt az akkori színházi életnek. De ez nem volt hosszú életű. Miért is?
– Nos ez az egyik legérdekesebb kérdése a magyar színházi életnek, vagy is, miért lett egyik percről a másikra, kegyvesztett! Előbb még ünnepelt “sztár” a Néphadsereg Színház (a Vígszínház elődje) főrendezője, utána egy külvárosi színház (József Attila Színház) rendezője. Mondjuk neki mindegy volt, mert ott is felejthetetlen, maradandó rendezései születtek, amelyeket mai napig is emlegetnek. De éppen ezért lesz érdekfeszítő a róla szóló könyv, hiszen olyan korrajz, olyan kordokumentáció lesz bemutatva, (rengeteg fotóval és színházi plakáttal) ami párját ritkítja, de ugyanakkor, egy nagy hiánypótlása is a magyar színházi szakmának, egy méltatlanul elfelejtett nagyszerű színházi szakemberről.

Akkor ugye mondhatjuk róla, hogy megosztó személyiség volt?
– Igen, azt hiszem, mondhatjuk. De ez nem hordoz semmiféle negatív emberi tartalmat, megosztó személyisége abban nyilvánult meg legfőképp, hogy ha szakmai kérdésekről volt szó, akkor híresen kérlelhetetlen volt, nem engedett, s ha kellett ellene ment az akkori kultúrpolitikai vezetésnek is, mint Aczél György, ami anno, egyenlő volt az öngyilkossággal. Nem sokan merték ezt megtenni ő, megmerte. Vállalta az igazát, ami mellett kis is állt, ellentétben a jól-helyezkedőkkel, (akkor is volt belőlük nem kevés, akárcsak ma) De inkább a több mint nagyszerű rendezései és az embernevelő színészpedagógusi oldaláról szeretnénk bemutatni, s talán egy kicsit példaképül állítani a mai fiatal, színházat szerető vagy művelő korosztályok elé.


Mikorra tervezik a könyv megjelentetését és formában?
– 2018 őszre, mert még rengeteg munka van a szerkesztéssel, s még várjuk azon színészkollégák visszaemlékezéseit, akik meg lettek keresve, de azokéit is, akiket ezért vagy azért nem sikerült elérni.
Maga a könyv nem lesz majd kapható kereskedelmi forgalomba, (nem is ez volt a cél) hanem olyan a kultúrával, színházzal foglalkozó, vagy azt oktató, azt művelő intézményekbe lesz elérhető, amelyekben ez a könyv, hiánypótlónak számít.

– Kik adtak visszaemlékezéseket?
– Sajnos az a nagy színész generáció, amikor Kazán István rendezett már többségében nincsenek közöttünk, de azon kevesek, akik hála Istennek itt vannak, szívesen nyilatkoztak. Nagy segítségünkre volt továbbá az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Vígszínház, az Új Színház és több más jeles intézet is. Akik pedig rendelkeznek személyes élménnyel vagy birtokukban, van tárgyi emlék ebből a színházi korszakból, (és kötődik Kazán Istvánhoz) azok nyugodtan keressenek meg a www.kazanistvankamaraszinhaz.hu weboldalon lévő elérhetőségeinken keresztül, örömmel fogjuk venni!  

A fotón Kazán István És Kriszt László látható

Kapcsolódó Cikkek