EUR: 322,91 Ft
CHF: 285,97 Ft
2018. szeptember 19., szerda
Vilhelmina

Belföld

Lányomnak, a huszadikra

Apaként megélni, hogy az ember lánya 20 éves lesz, ez az, amit szinte lehetetlen megírni, elmesélni, érzékeltetni. Ahhoz tudnám hasonlítani, amit 1997-ben éltem át a kalotaszegi Mérában, egy húshagyókeddi bálban, amikor a csodás viseletbe öltözött helybéli leány a táncház szünetében üvegből itta a Sprite-ot. Őrült kettősség!

Egyfelől a tradíció, a hagyomány, az örökérvényűség, más részről meg nyitás a világra, a modern kor (még ha olykor elítélendő) újdonságainak, vívmányainak befogadása. A kérdés leegyszerűsítve: bármennyire is csodálom, élvezem és minden másodpercében belefeledkezem a hagyomány gyönyörébe, tarthatom-e rezervátumban azokat, akik nekem ezt mutatják, nyújtják? Nem.


Így vagyok a lányommal is. Érett húszéves. Fruskasága rég elmúlt már, hebrencssége is megkopott – felnőtt lett. Ütötte-verte a sors (érdemtelenül), de két lábára állt magabiztosan, önállóan kereste a megoldásokat élete nagy kihívásaira, és csak akkor fordult segítségért, amikor már végképp kilátástalannak tűnt a helyzet. Vagy még akkor sem. (Holott megtehette volna bármikor, de egy kamasz öntudatát legyőzni, na, az maga a valódi Mission Impossible).

Volt vitánk (nem egy), másképpen láttuk a világot (a tapasztalattal igyekeztem óvni az „ugyanabba a folyóba lépéstől”), de hagytam (Sprite), hogy járja a maga útját. Tapasztaljon, figyeljen, tanuljon. Az iskolával, a szorgalmával, az önbecsülésével sohasem volt gond. Most sincs. Egyetemista. Mást választott, mint amiben az apja jövőt, egzisztenciát látott, de nem szóltam bele.


Az ő élete.

Talán egy lányos apától a legtöbb, amit leánya huszadik születésnapjára adhat, hogy hagyja olyannak, amilyennek szeme fénye lenni akar. Még ha nehéz is. Nagyon nehéz.

De ha ettől lesz boldog, akkor meg kell tenni.

Kapcsolódó Cikkek