2018. július 23., hétfő
Lenke

Belföld

Magyar állampolgár lesz a Nemzet Szépe

A nagyváradi szépség már aláírta a szükséges papírokat, várhatóan néhány hónapon belül hivatalosan is felveheti a magyar állampolgárságot a román mellé. Fenesi Krisztinának muszáj volt megkérnie hivatalosan az állampolgárságot, ugyanis anélkül nem indulhatna a Miss Nation Global döntőjében, Balin.

Nemrég Fenesi Krisztinát választották a 2018-as Nemzet Szépe győztesének. A 21 éves nagyváradi egyetemista Erdélyből származik, román állampolgár. Hamarosan azonban felveszi a magyar állampolgárságot is, már aláírta az ehhez szükséges papírokat a hatóságoknál.


“A dokumentumok most lettek készen Nagyváradon, amikor legközelebb Budapestre utazom, beadom őket a megfelelő helyre. Várhatóan 2-3 hónapon belül hivatalosan is magyar állampolgár leszek. Ezt most azért sürgetem ennyire, mert enélkül nem indulhatnék a Miss Nation Global döntőjén a szabályzat szerint, de egyébként is gondolkodtam már rajta, hogy felveszem, hiszen magyar az anyanyelvem, magyarnak vallom magam” – mondta Fenesi Krisztina, aki jövőre Indonéziában, Balin indulhat majd a Miss Nation nemzetközi döntőjén Magyarország színeiben.

“Már nagyon várom a döntőt, de addig is rengeteg elfoglaltságom van. A döntő óta folyamatosan Budapest és Nagyvárad között ingázom, fotózásokra, interjúkra, próbákra járok. A szépségkirálynői teendők mellett a vizsgáimra is koncentrálnom kell, pár napig még az iskola a legfontosabb” – tette hozzá a Nemzet Szépe idei királynője, aki pszichológusnak készül.


A verseny egyébként még nem ért véget teljesen. Interneten keresztül keresik az idei közönségdíjast, aki Fenesi Krisztinával együtt utazhat majd Balira, hogy megmérettesse magát a Miss Nation nemzetközi mezőnyében.

Június 3-án, a Gödöllői Királyi Kastélyban rendezték meg a Nemzet Szépe 2018-as döntőjét, ahol több száz jelentkező közül kiválasztott tíz legszebb induló mutathatta meg magát. A versenyzők három különböző ruhában vonultak fel a színpadon, és a műsor során kisfilmek is segítettek abban, hogy mindenkit jobban megismerhessen a közönség.

A versenyen a külső és a belső is érték, fontos volt a lányok természetessége, így tetoválással, plasztikai műtét után és testékszerrel sem lehetett indulni. A jelentkezők fontos személyiségjegyei közé kellett tartoznia az empátiának, a segítőkészségnek, a magabiztosságnak, a nemzeti öntudatnak és az egyedi kisugárzásnak is. Ez alapján segített kiválasztani az idei szépségkirálynőt a zsűriben mások mellett Orosz Barbara, Fenyő Iván és Bus István, a Playboy magyar kiadásának főszerkesztője.

Kapcsolódó Cikkek

  • Vágóhídon tartottak állatviadalt

    Vágóhídon tartottak állatviadalt

    Egy vágóhídon tartott, tiltott állatviadal résztvevőin ütöttek rajta a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei vasárnap reggel Mohácson, az ügyben három férfi ellen indult eljárás.

  • Növekedést eredményez az új költségvetés

    Növekedést eredményez az új költségvetés

    Megszavazta a parlament a jövő évi költségvetést, amelyről Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán, illetve a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: ez a biztonságos növekedés költségvetése.