EUR: 322,06 Ft
CHF: 285,23 Ft
2018. december 19., szerda
Viola

Belföld

Mégis kaphatnak jogi védelmet a BKV-utasok

Múlt héten vált széles körben ismertté, hogy a BKV megszüntette az utasok és egyben a BKV-sofőrök védelmét jelentő balesetbiztosítást.

Mindez azt jelenti, hogy az utasok – akár több millió forintra rúgó – kárigényeiket csak részben vagy egyáltalán nem tudják érvényesíteni. Miközben a közlekedési vállalat egyre kevésbé hajlik peren kívüli megoldásokra a jogos igényeket illetően, szakszervezeti információk alapján lassan bevett gyakorlattá válik a kárigények BKV-dolgozókon történő behajtása. Jelenleg az utasok és az érintett BKV-alkalmazottak sok szempontból védtelenül állnak a vállalat eljárásával szemben, hiszen egy súlyosabb baleset következményei családi egzisztenciákat veszélyeztethetnek mindkét oldalról.


Mit tegyen az utas, ha bekövetkezik a baj?

Tömegközlekedési baleset esetén a járművet üzemeltető cég köteles elvégezni a baleseti helyszínelést. Az utas írja fel a tanúk adatait, kérje el a baleseti jegyzőkönyvet, és a legkisebb személyi sérülés esetén is haladéktalanul forduljon orvoshoz. Ha az utastérben emberek sérülnek meg, érdemes rendőrt is hívni. A rendőr objektív személyként rögzíti történteket, valamint azt, hogy milyen károk (ruha- vagy poggyászkár), illetve személyi sérülés következett be. A kárbejelentést a lehető legrövidebb időn belül, írásbeli formában érdemes benyújtani a tömegközlekedési eszközökön balesetet szenvedett utazóknak, és nagyon fontos, hogy jeggyel vagy bérlettel igazolják a tömegközlekedési szolgáltatás jogszerű igénybevételét.


Megnyugtató megoldást olyan szakjogász bevonása jelenthet, aki az adott esetet egyedileg értékelve képes a lehető leghatékonyabb megoldásra javaslatot tenni és akár a teljes folyamat lebonyolításában is részt vállal, legyen szó akár az utas akár a BKV-alkalmazott védelméről.

A Független Magyar Kártérítési és Érdekvédelmi Kft. (www.fmke.hu) szakértője szerint ma már a hatékony jogi védelem nem kizárólag a tehetős réteg kiváltsága. Az FMKE internetes felületén keresztül végzett tanácsadói szolgáltatása ingyenes, az ügyeket sikerdíj alapon vállalják el tapasztalt jogászai.

Kapcsolódó Cikkek

  • A karácsonyt veszélyeztetik az agresszív tüntetők

    A karácsonyt veszélyeztetik az agresszív tüntetők

    Az év végéhez és karácsonyhoz közeledve megszokott, hogy felpezsdül az élet az utcákon. Ez idén sincs másképp, annyi különbséggel, hogy az esti séták meghittségét az elmúlt napokban felváltotta a Soros-féle randalírozó, rongáló, gyújtogató, agresszív ellenzéki aktivisták rendbontása.

  • Burleszk lett az ellenzékiek zaklató akciójából

    Burleszk lett az ellenzékiek zaklató akciójából

    Bohócot csináltak magukból az ellenzéki képviselők, akik megpróbálták megzavarni a közmédia munkáját. Akcióikból sorra készülnek az internetes mémek, az MTV feljelentette őket, mert túlterjeszkedtek  jogaikon és azóta birtokvédelem óvja a székházat.

  • Az anyagiak már nem gördítenek akadályt a gyermekvállalás elé

    Az anyagiak már nem gördítenek akadályt a gyermekvállalás elé

    A Fidesz-kormány 2010 óta jelentős, a családalapítást, gyermekvállalást támogató intézkedést hozott, ezek közül kiemelkedők a munkához kötött kedvezmények. A családi adókedvezmény évről évre emelkedik, a kisgyermekeseknek a gyed extrának köszönhetően nem kell választaniuk a munka és a család között, a nők pedig negyven év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek, ezzel segítve a gyermeknevelést.