EUR: 333,72 Ft
CHF: 305,67 Ft
2019. szeptember 20., péntek
Friderika

Egyéb Debrecen

Megszépül a kereskedelmi akadémia épülete

Az 1800-as évek végén a virágzó kereskedelemmel rendelkező Debrecenben a Kereskedő Társulat először a kereskedelmi szakiskola fenntartását, majd azzal együtt a Kereskedelmi Akadémia épületének megépítését határozta el. A Debreceni Kereskedelmi Akadémia – majd később Megyei Könyvtár – épülete 1892–1893 között, Gerster Kálmán budapesti művész tervei szerint épült a város központjában. Reprezentatív belső tereinek belsőépítészeti, képző- és iparművészeti kialakítását ma már csak képekről ismerjük.

A XIX. században készült, összesen huszonhárom darab festményt, több száz négyzetméternyi díszítményt egyszerűen lefestették. Papp László polgármester azt mondta: a városnak az a szándéka, hogy eredeti fényében újítja fel a Kereskedelmi Akadémiát, amely a 2020-as évek elejére régi pompájában adhat helyet társadalmi eseményeknek.


A földszinten valaha üzlethelyiségek voltak, a felső szinten az Akadémia terei kaptak helyet. A díszterem gazdagon díszített térrész volt, a XX. század közepéig tartotta meg eredeti funkcióját, ekkor a Megyei Könyvtárat helyezték el benne. Több átalakítást hajtottak végre, festményeit, egyéb díszítő festéseit lemeszelték, majd a könyvtár új épületbe történő költöztetése után az épület 2007-től nem töltött be funkciót a város életében. Az épületben 1958-ban tűz pusztított, tovább rongálva a falfelületek állapotát.

A város az egész épület teljes helyreállítását tervezi – ebben a korabeli fényképek is nagy segítségre vannak
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A fennmaradt fényképek és a helyszín vizsgálata alapján az épületben 23 különböző méretű falfestmény, több száz négyzetméternyi díszítmény, stukkók, márványozások találhatók. A festményeket Mirkovszky Géza (1855–1899) készítette 1893-ban. A festő ebben az időszakban Debrecenben élt, az egykori Zenede, a mai Zeneművészeti Szakközépiskola dísztermében is megtalálhatók munkái. A díszterem falképein a magyar kereskedelem történetét örökítették meg, az Árpád-kor, az izmaelita kor, az olasz kor, a német kor és a debreceni nagyvásár jeleneteivel. Debrecen pályázat segítségével kívánja a patinás épületet megújítani, és részben kulturális fogadótérként, részben közigazgatási funkciót ellátó hivatali helyiségként kaphat majd új funkciót.


Az 1893-ban Gerster Kálmán által tervezett eklektikus-neoreneszánsz stílusú épület szekkóit Mirkovszky Géza festette
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A tervek szerint egy magas színvonalú kulturális tér létrehozása és reprezentatív fogadótér kialakítása a cél az épület felső szintjén, a kapcsolódó kert átalakításával, megújításával, parkolók kialakításával. A földszinti helyiségek egyikében kialakítható funkció a Debreceniek Háza, értéktárnoki és működtetői irodával kiegészítve, mely a debreceni városi közhatalmi jelképek: polgármesteri, szenátori ruházat, jelvények kreatív rekonstrukcióban és a városi lét identikus dokumentumai hiteles másolatainak bemutatóhelye lesz. A másik helyiség esetlegesen a Magyar Házak Közhasznú Nonprofit Kft. kezelésében Magyar Ház funkciót kaphat, ami új platformokat kínál fel a döntően már szórványban élő magyar nemzetiségnek. Esetünkben a Partium értékeinek bemutatásában, továbbá nemzetpolitikai kapcsolatok kialakításában és intézményekkel való kapcsolattartásban vehet részt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Jól halad a sétány építése

    Jól halad a sétány építése

    Heteken belül elkészül az Újhegyi sétány harmadik szakaszának felújítása. A 2016-ban átadott első, majd a 2019 tavaszán elkészült második ütemet követően az önkormányzat immár teljes hosszában újjávarázsolja a kerület legnagyobb lakótelepének főutcáját.

  • Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné Posztovics Ilona, a DK és a többi ellenzéki párt polgármesterjelöltje vértesszőlősi önkormányzati képviselőként arra szavazott, hogy Vértesszőlős a Tatai járáshoz tartozzon, ne Tatabányához – ismertette sajtótájékoztató keretében Salló Győző.