EUR: 323,94 Ft
CHF: 287,64 Ft
2018. szeptember 22., szombat
Móric

Egyéb Veszprém

Megszépült az alsóvárosi temető

Temetőszépítési akciót szervezett pénteken a VKSZ Zrt. több iskolával és civil szervezettel közösen az Alsóvárosi temetőben, ezzel is megmutatva az Entente Florale Europe nemzetközi zsűrijének, hogy Veszprém valóban érdemes a legszebb és legápoltabb virágos város címre.

Önkéntesek segítségével szépítették a temetőt (fotó: Domján Attila)

Az akció egyben a VKSZ Zrt. által tavaly elindított Városom, Veszprém mozgalom része is volt, amelyhez eddig több mint húsz civil szervezet csatlakozott, és környezetszépítési akciókat hajtottak végre. A kezdeményezés keretében nemrégiben a Kálvin János parkban ültettek virágokat civilekkel közösen, korábban pedig a Bagolyvári utcában volt hasonló megmozdulás, míg péntek délután a közüzemi szolgáltató és a civilek az Alsóvárosi temetőt vették célba.


Dr. Temesvári Balázs, a VKSZ Zrt. vezérigazgatója is kivette a részét a munkából (fotó: Domján Attila)

A környezetszépítő akcióhoz a VKSZ Zrt. mellett a VSZC Jendrassik-VENESZ Szakgimnázium és Szakközépiskola, a VSZC SÉF Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, valamint a Bakony Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület és Brányi Mária alpolgármester is csatlakozott, akik a temető Mártírok útjai bejáratától a világháborús sírkertig közösen rendezték a sétaútvonalat, illetve a környező sírokat.

Az európai zsűri június végén látogat Veszprémbe (fotó: Domján Attila)

A kezdeményezés apropója az Európai Virágos Városok és Falvak Versenye, az Entente Florale Europe, amelyen a tavalyi Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny fődíját megnyerve Veszprém is megméretteti magát. A felkészülés után a nyáron egy nemzetközi zsűri járja be Veszprémet, és komoly követelményrendszer alapján értékeli városunkat, különös tekintettel a zöldfelületekre és a közösségi terekre.

Kapcsolódó Cikkek

  • Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Szerda este hetvenhét éves korában elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző. Csapatban háromszoros világbajnok, továbbá két világbajnoki ezüst- és négy bronzérem tulajdonosa, valamint többszörös országos bajnok.

  • Egy elfelejtett hadjárat története

    Egy elfelejtett hadjárat története

    1968. augusztus 20-áról 21-ére virradó éjszaka a Varsói szerződés négy tagállama – Szovjetunió, Lengyelország, Bulgária és Magyarország – megszállta a szintén szövetséges Csehszlovákia területét.

  • Fesztivál fesztivál hátán

    Fesztivál fesztivál hátán

    Javában dübörög a Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivál, de a muzsika kedvelői sem unatkoznak ebben az időszakban. Múlt hétvégén zajlott az Utcazenei Fesztivál, ahol élő zenés programokkal várták az érdeklődőket, és ahol többek között a Vahúr csodát lát együttes szórakoztatta a közönséget.

  • Gondolatmegállóban várhatunk a buszra

    Gondolatmegállóban várhatunk a buszra

    Gondolatmegállót avattak a Horváth-kertben, az Alagút utca–Attila utca sarkánál. A Budavári Önkormányzat által megvalósított megálló falain kerületi írók, költők, művészek Krisztinavárosról írt idézetei olvashatók, amelyeket diákok küldtek be egy ebből a célból kiírt pályázatra.