2018. október 17., szerda
Hedvig

Belföld

Megszűnik Juhász Péter mikropártja

Várhatóan megszűnik az Együtt – jelentette be Szabó Szabolcs elnökségi tag, a Juhász Péter által alapított törpepárt egyetlen parlamentbe került képviselője az ATV-ben.

Ismert: a nőverő Juhász Péter pártja a várakozásokat is alulmúló, 0,66 százalékos választási eredményt ért el április 8-án, vagyis összesen 37 562 szavazatot kaptak, így vissza kell fizetniük a kampányra kapott csaknem 153 millió forintos állami támogatást. Juhász ezután szokásához híven koldulásba kezdett, hogy összegyűjtse a pénzt, nehogy neki és társainak kelljen visszafizetniük a támogatást.


Juhász Péter egyébként botrányt botrányra halmozott: a korábban a marihuánafogyasztás legalizálását követelő politikus például bevallotta, hogy „dulakodott” volt párjával, gyermekei anyjával.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Feljelentés a Jobbik gyanús pénzügyei miatt

    Feljelentés a Jobbik gyanús pénzügyei miatt

    Feljelentette pártját a Legfőbb Ügyészségen Szabó Balázs, a Jobbik volt szekszárdi alapszervezeti elnöke, mert szerinte csak az ő körzetükben mintegy 8-10 millió forintot fizettetett be a tagokkal a pártkasszába – gyanús körülmények között – a Jobbik elnöksége.

  • Elég a taxis hiénákból!

    Elég a taxis hiénákból!

    Már megint valami, ami rossz hírünket kelti a világban: a trükköző és elsősorban a külföldi vendégekre utazó taxis hiénák nemcsak az utasokat, hanem a szabályosan működő taxisokat is megkárosítják.

  • Elutasította a parlament Sorosék jelentését

    Elutasította a parlament Sorosék jelentését

    Megszavazta a parlament kedden a Magyarország szuverenitásának megvédéséről szóló, Soros-Sargentini jelentés elleni határozatot. Ez egyben fel is szólítja a kormányt, hogy ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarországot ért valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott jelentéssel szemben.