EUR: 322,81 Ft
CHF: 284,83 Ft
2018. december 19., szerda
Viola

Egyéb Ózd

Megújult a hangonyi sportöltöző

A szép természeti környezetben található sporttelepen több mint 20 millió forintból újult meg a sportöltöző és a sportágak bővítésére salakos teniszpályát is építettek.

Az Ózddal szomszédos Hangony község önkormányzata támogatja a helybeliek sportos életmódját és a helyi focicsapat szereplését. A ’80-as években az akkori termelőszövetkezet vezetőinek támogatásával épült egy új futballpálya öltözőépülettel, ami az idők folyamán eléggé rossz állapotba került. A rekonstrukcióját a közelmúltban fejezték be, most már nemcsak a helyi focistáknak biztosít öltözési és tisztálkodási lehetőséget az épület, hanem a község általános iskolás diákjainak is, amikor a sportpályán tartják testnevelésórájukat.


Fotó: Lokál
Mostantól sport- és iskolai célokra is használják az öltözőt

A sportöltöző és teniszpálya átadásán Riz Gábor országgyűlési képviselő kifejtette, hogy Hangony jó példája annak, hogyan lehet egy átgondolt stratégia mentén haladva kis lépésekkel, de jó ütemben fejleszteni egy települést. Hozzátette: mindez ráadásul remek közösségerősítő.

Fotó: Lokál
 Hangony szépen fejlődik – fejtette ki Riz Gábor országgyűlési képviselő (balra) Varga Szabolcs alpolgármesternek (középen) és Kovács Szilárd polgármesternek

Kapcsolódó Cikkek

  • Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén a magyarok többet szánnak karácsonyi ajándékra, mint tavaly és kevesebbeknek kell előre takarékoskodniuk az ünnepi kiadásokra – közölte a Budapest Bank kedden a megbízásából készített GfK reprezentatív kutatás megállapításait.

  • A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    Muszáj foglalkoznunk a mesterséges intelligencia kérdésével, ugyanis viszonyt kell képeznünk vele, hogy megismerhessük, hogy milyen hatással is lesz az életünkre – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a LEXI AI Generation nemzetközi mesterséges intelligencia chatbot verseny díjátadóján csütörtökön.

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.