2018. szeptember 25., kedd
Eufrozina, Kende

Belföld

Migránsbefogadó kampányt indítottak Sorosék

Hajmeresztő kampányba kezd a Soros György által pénzelt Amnesty International. A szervezet  legalizálni akarja az illegális bevándorlást, vagyis el akarják érni, hogy azt mindenki számára engedélyezzék. Ezért demokratikus kormányokkal is szembeszegülnének.

Újabb ravasz tervet eszelt ki Soros György és zsoldoscsapata. Az Amnesty International nevű bevándorláspárti álcivil szervezet ugyanis globális kampányt hirdet „I welcome” (Isten hozott) néven – írja az Origo.

A portál szerint a sorosisták nyíltan deklarálják, hogy szembeszegülnek a demokratikusan megválasztott államfők és kormányfők migránsválsággal kapcsolatos megoldási javaslataival, mert azokat a senki által meg nem választott álcivilek nem tartják elég „befogadónak”.


Az Amnesty International pontokba szedte bevándorláspárti javaslatait, miközben azt sem titkolják, hogy fel kell gyorsítani az áttelepítési programokat. Természetesen az iszlám veszélyeivel, a radikalizálódással nem foglalkoznak.

Szerintük lehetővé kell tenni, hogy mindenki menedékjogot kapjon egy másik országban, mert az emberi jog. Úgy vélik, a különféle kormányoknak közpénzből kell segíteniük a családegyesítéseket. És ha ez még nem lenne elég, a bevándorlókat el kell látni okostelefonokkal és egyéb modern technikai eszközökkel is, hogy minél könnyebben mozoghassanak és tájékozódhassanak.


Az álcivil szervezet az adott országok állampolgárainak kárára „babusgatná” a migránsokat, ugyanis álláspontjuk szerint az integráció költségeit a befogadó országoknak kellene állniuk, akárcsak orvosi kezelésüket a fejlettebb országokban. Végül azt is kimondják, hogy a bevándorlók végleges letelepítése az igazi cél.

Az Amnesty szerint jelenleg körülbelül 1,2 millió migránst kellene globális szinten azonnal befogadni, de arra csupán 30 állam hajlandó. Különleges esetben viszont akár 22,3 millió embernek kellene befogadó országot találni.

A kampány legfőbb része, hogy minél több migránst fogadjanak be a tehetősebb államok, amelyek főként Európában találhatók.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Szijjártó: Stratégiai érdek, hogy Magyarország maradjon Kína első számú partnere

    Szijjártó: Stratégiai érdek, hogy Magyarország maradjon Kína első számú partnere

    Magyarországnak gazdasági és stratégiai érdeke, hogy továbbra is Kína első számú gazdasági, kereskedelmi és befektetési partnere maradjon a közép-európai térségben – jelentette ki kedden New Yorkban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, akinek az ENSZ-közgyűlés aznap megnyílt csúcsszintű ülésszakán elsőként Vang Ji kínai külügyminiszterrel volt kétoldalú találkozója.

  • A kormány vizsgálja meg a bevándorlási különadót

    A kormány vizsgálja meg a bevándorlási különadót

    Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága keddi ülésén felkérte a kormányt, hogy vizsgálja meg a bevándorlási különadó megfizetésére vonatkozó hatályos jogszabályokat, és kezdeményezzen változtatásokat, amennyiben azok lehetőséget biztosítanak az adóelkerülésre.