2020. február 19., szerda
Zsuzsanna

Külföld

Nem tudta megmérgezni magát, ezért golyóval végezték ki a gyűlölt politikust

135 évvel ezelőtt született meg a francia politikai élet egyik leggyűlöltebb alakja, Pierre Laval.

Hogy miért finoman szólva is ellentmondásos a megítélése? Mert ő volt a Vichy-kormány első és negyedik miniszterelnöke a második világháború alatt, és ilyen minőségében együttműködött a náci megszállókkal. A németekkel való kollaborálás miatt a háborút követően “elővették” a francia hatóságok, hazaárulás vádjával bíróság elé állították, és golyóval kivégezték.


Hogy jutott idáig Laval, s ki volt ő valójában?

Nos, 1883. június 28-án született Chateldonban, egy kis faluban. Itt kezdett iskolába járni, és igen okosnak bizonyult. Szülei ezért 15 évesen Párizsba küldték, hogy ott folytassa, immár magasabb színvonalon a tanulmányait. 1903-ban csatlakozott a francia szocialista mozgalomhoz, igaz, később erről azt állította, hogy soha nem szimpatizált a szocialista eszmékkel. 1907-ben már katonai szolgálatot teljesített, de visszérbetegsége miatt leszerelték idő előtt.


1909-ben már jogászként dolgozott, és meg is nősült, Párizsban rendezte be életét feleségével, akitől egy gyermeke született 1911-ben.

A politikai mindig i érdekelte, de első komoly tisztsége csak 1925-ben találta meg, amikor közmunkaügyi miniszterré nevezték ki Paul Painlevé kormányában. Ez a kormány azonban alig fél évvel később megbukott, de Laval az új adminisztrációban, Aristide Briand kormányában is szerephez jutott, amikor is igazságügyi miniszter lett. 1927-től szenátorként dolgozott az államigazgatásban, majd három évre rá ismét miniszterré nevezték ki a munkaügyi tárca élére.

1931. január 27-én ért a csúcsra: ekkor választották meg a Harmadik Köztársaság 69. miniszterelnökének. Ez a nagy gazdasági világválság időszaka volt, tombolt a munkanélküliség, de Laval és kormánya jó válaszokat adott a problémákra, aminek köszönhetően a Time magazin az év emberének választotta 1931-ben. A francia választók bizalma azonban nem tartott sokáig az irányába, 1932 elején a kormánya megbukott.

Három év elteltével gyarmatügyi miniszterként dolgozott, majd Louis Barthou meggyilkolása után annak pozícióját, a külügyminiszteri posztot is átvette. Merész politikai manőverbe kezdett, amikor nyitni próbált Olaszország és a Szovjetunió felé is. 1935-ben Rómában személyesen találkozott Benito Mussolini fasiszta diktátorral, akivel abban egyeztek meg, hogy Franciaország beleegyezik Abesszínia olaszok által történő részleges megszállásába, cserébe Olaszország támogatásáért Németország ellen. Mussolini azonban nem tartotta be a szavát és a megállapodást, ugyanis 1936-ban a teljes Abesszíniát megszállta a fasiszta csapatokkal, és szép lassan közeledni kezdett Németország felé. Az 1938-as Anschluss (Ausztria német annektálása) idején már Németországot támogatta Mussolini, így Laval terve a francia–olasz–szovjet együttműködésről zátonyra futott.

1935. június 7-én ismételten megválasztották miniszterelnöknek, de nem tartott sokáig most sem a megbizatása, mert 1936. január 27-n leváltották.

Amikor kitört a második világháború, és Németország 1940-ben lerohanta és legyőzte Franciaországot, új helyzet állt elő. Adolf Hitler Philippe Pétain marsallt bízta meg a németekkel kollaboráns kormány létrehozásával. Pétain vállalta a feladatot, és külügyminiszteri posztot adott Pierre Lavalnak, aki így az események fókuszába került ismét, noha addig inkább németellenes nyilatkozatokat tett. Már ez év nyarán, július 11-én ismét Laval lett a kormányfő, de ekkor már a németek biztatására levetkőzte korábbi demokratikus beidegződéseit, és a nácik mintájára diktatórikus rendszert próbált felépíteni. Ez nem tetszett Pétain marsallnak, ezért lemondatta posztjáról, majd nem sokkal később le is tartóztatták. Házi őrizetbe került, majd bár ezt feloldották, 1942-ig nem vehetett részt a politikai életben.

Na de nem is Lavalról lenne szó, ha innen sem tudott volna visszatérni. Mi az, hogy?
1942. április 18-tól már újból ő a miniszterelnök, a németek pedig hamar be is nyújtották neki a számlát a támogatásukért cserébe: Hitler azt követelte tőle, hogy kezdje meg a franciaországi zsidók deportálását. Laval eleinte visszautasította ezt a kérést, később azonban engedett a nyomásnak.

1942 novemberében a szövetségesek katonai sikerei miatt a Wehrmacht úgy döntött, biztonsági okokból megszállja a teljes Vichy-Köztársaság területét. Amikor bekövetkezett a normandiai partraszállás, Hitler felszólította a Vichy-kormányt, hogy üzenjen hadat Nagy-Britanniának, de Pétain és Laval ezt közösen megtagadták.

 

Nem sokáig váratott magára Hitler válasza. 1944. augusztus 20-án Lavalt letartóztatták a németek, és Németországba, Sigmaringenbe hurcolták. Laval azonban megint Laval volt, és elérte, hogy szabadon engedjék. Megpróbált Spanyolországba menekülni, de az amerikai hadsereg katonái elkapták és hadifogságba esett. Röviddel ezután átadták őt a szabad franciák vezetőjének, Charles de Gaulle-nak, így sorsa megpecsételődött.

1945-ben, a háború után nem sokkal került sor a perére. Laval nem vallotta magát bűnösnek, hazaárulónak pláne nem, sőt azt hangsúlyozta a bíróság előtt, hogy mindig hazája, Franciaország érdekeit tartotta szem előtt. Ennek ellenére ez nem hatotta meg a bíráit, és halálra ítélték. Mielőtt sor került volna a kivégzésére, megpróbált öngyilkosságot elkövetni egy méreggel, de ez nem sikerült neki. 1945. október 15-én hóhérai golyóval végezték ki.

Mielőtt meghalt volna, így kiáltott: “Vive la France!” azaz, “Éljen Franciaország!”

Kapcsolódó Cikkek