2018. november 15., csütörtök
Albert, Lipót

Belföld

Szabadon engedték az országjáró macit

Ötnapos fogság után visszakapta szabadságát az országjáró maci. A sorsáról döntő bizottság az elvégzett vizsgálatok alapján úgy találta, hogy makkegészséges, és mindig is vadon élt. Azért egy nyomkövető övet kapott, hogy figyelemmel kísérhessék a sorsát.

Három hét után véget ért az országot izgalomban tartó medveláz. Sok állatvédő nagy örömére ismét szabadon kószál a természetben az a medve, amely észak–déli irányban 17 nap alatt bejárta Magyarországot. Mint a Lokál beszámolt róla, a hétvégén egy altatólövedékkel terítették le, ugyanis félő volt, hogy Szegedre is betéved. Ezután egészen szerda délutánig a Szegedi Vadaspark vendégszeretetét élvezte.


Forrás: Bükki Nemzeti Park Igazgatósága

– A medve ügyében hétfőn ült össze egy bizottság, amely azt a döntést hozta, hogy a medve vadon élő és egészséges, ezért vissza lehet és kell engedni a természetbe – mondta a Lokálnak Nagy Júlia, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kommunikációs osztályvezetője. Az állatot végül a szlovák–magyar határ közelében engedték el.

– Szerda délután indult el a kocsi a medvével Szegedről, és este nyolc óra után érkezett meg a helyszínre. Útközben többször megállt, hogy megitassák az állatot – mondta Nagy Júlia, aki azt is elárulta, hogy nem volt könnyű dolguk, mert végig szakadt az eső, ráadásul a maci nem igazán akart kijönni az szállítóboxból.


– Végül éjfél előtt nem sokkal úgy döntött a mackó, hogy mégis útnak ered, és pillanatok alatt elfutott az erdőbe. Mivel már Szegeden nyomkövetőt szereltek rá, figyelemmel tudjuk kísérni a mozgását – fogalmazott.

Mint korábban megírtuk, először a szlovák határ menti Somoskőújfalunál látták a medvét, később pedig már a Pest megyei Abonynál bukkant fel, és rövidesen hajtóvadászat indult: rendőrök, polgárőrök, vadászok és a nemzeti parkok munkatársai keresték, drónokkal, helikopterekkel és hőkamerákkal. Napokig tartó hajsza után az állatot Csongrád megyében fogták be és altatták el, most pedig ott engedték szabadon, ahonnan feltehetően elkóborolt.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Közös európai harccsoportot hoznak létre a V4-ek

    Közös európai harccsoportot hoznak létre a V4-ek

    Közös európai harccsoportot hoznak létre a visegrádi négyek (V4), amely 2019 második felében kezdi meg működését – nyilatkozta a közmédiának Benkő Tibor a V4 tagországok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) védelmi minisztereinek csütörtöki szlovákiai biztonságpolitikai tanácskozását követően.

  • Csaknem másfél ezer céget megkárosító csalókat ítéltek el

    Csaknem másfél ezer céget megkárosító csalókat ítéltek el

    Az elsőrendű vádlottat 4 év, a másodrendű vádlottat 2 év 10 hónap börtönre ítélte csütörtökön a másodfokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék, mert 2011-ben csaknem másfélezer cégtől csaltak ki összesen több mint 40 millió forintot internetes telefonkönyv, illetve nyomtatott és CD formátumú kiadványok készítésére.