2018. december 17., hétfő
Lázár, Olimpia

Külföld

Szándékosan nekihajtottak kisteherautóval egy napilap irodájának

Nekihajtottak kisteherautóval a De Telegraaf című holland napilap amszterdami irodájának keddre virradóra, a rendőrség szerint szándékos támadás történhetett, az elkövetőt egyelőre nem sikerült elkapni.

Helyi sajtójelentések szerint a jármű hajnali 4 óra körül csapódott bele a város egyik kereskedelmi negyedében lévő szerkesztőség falába, s az ütközést követően kigyulladt.


Az épületben szinte senki nem tartózkodott, sérültek nincsenek. A hatóságok még keresik az ismeretlen tettest, aki egy másik autóval elmenekült a helyszínről.

A legnagyobb példányszámú holland napilapnak számító De Telegraaf “célzott támadásnak” minősítette a történteket.

Paul Jansen főszerkesztő ugyanakkor egy reggeli rádióinterjúban leszögezte, hogy nem hagyják magukat megfélemlíteni.

Mark Rutte kormányfő Twitter-üzenetében hangsúlyozta: “a támadás pofon a szabad sajtó és a holland demokrácia számára”.

Nem ez az első hasonló eset a közelmúltban. Múlt héten őrizetbe vették a Caloh Wagoh helyi motoros banda egyik vezetőjét, miután a gyanú szerint páncéltörő rakétával rálőtt a Panorama című magazin Amszterdamhoz közeli irodájára. Indítéka egyelőre ismeretlen a hatóságok előtt, de köze lehet ahhoz, hogy korábban megjelent egy cikk a magazinban a motoros klub két tagjáról.

Kapcsolódó Cikkek