2018. december 19., szerda
Viola

Egyéb Érd

Szebb, modernebb iskola várja a diákokat szeptemberben

Hamarabb fejeződött be a tanév az érdi Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnáziumban, hogy elég idő legyen még az őszi iskolakezdés előtt a nagyszabású felújítási, átalakítási munkákra.

Amikor március elején itt jártunk, Takácsné Tóth Noémi igazgató látványos terveket mutatott. Egyebek mellett elmondta, hogy új épületszárny ad majd helyet a szeptembertől induló gimnáziumi osztályoknak, egy csaknem 600 négyzetméteres tornacsarnoknak és az egyidejűleg 150 tanulót befogadó ebédlőnek. Az épület mögötti sportpálya a sportszakköröknek kínál működési lehetőséget – amelyek száma folyamatosan növekszik.


Az új épületbe az úttest fölé épített fűtött hídon is át lehet majd járni
Illusztráció: www.marianum.hu

Azóta sok minden történt, a leglátványosabb változás az úttest fölé épített híd, amelyet a napokban adnak át. A munkálatok már tavaly elkezdődtek, nyílászárócserével, szigeteléssel. A nyár folyamán a régi épület is megújul, teljes tetőcsere lesz, több tantermet és a könyvtárat teljesen felújítják, a villamos vezetékektől a fűtőtestekig mindent felújítanak, illetve lecserélnek. Az épület akadálymentesítése is meg fog megtörténni.

Mindezek a munkálatok a Székesfehérvári Egyházmegye beruházási tervének köszönhetően valósulnak meg. A fejlesztésekre, mint korábban többször elhangzott, azért van szükség, mert egyre nagyobb az érdeklődés a Marianum iskola iránt, és az iskola vezetése is szeretne minél több kisebb-nagyobb gyereket befogadni és keresztény értékek, keresztény erkölcsök mentén nevelni-oktatni őket.

Kapcsolódó Cikkek

  • Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén a magyarok többet szánnak karácsonyi ajándékra, mint tavaly és kevesebbeknek kell előre takarékoskodniuk az ünnepi kiadásokra – közölte a Budapest Bank kedden a megbízásából készített GfK reprezentatív kutatás megállapításait.

  • A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    Muszáj foglalkoznunk a mesterséges intelligencia kérdésével, ugyanis viszonyt kell képeznünk vele, hogy megismerhessük, hogy milyen hatással is lesz az életünkre – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a LEXI AI Generation nemzetközi mesterséges intelligencia chatbot verseny díjátadóján csütörtökön.

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.