EUR: 323,16 Ft
CHF: 287,79 Ft
2018. december 11., kedd
Árpád, Árpádina

Egyéb Hódmezővásárhely

Több ezer autós használja az elkerülőt

Napi 9-10 ezer gépjármű jár naponta az északi elkerülőn. Ennek köszönhetően Hódmezővásárhely belvárosa fellélegezhet, hiszen kevesebb autó halad át a városon.

Az utolsó simítások folynak az elmúlt évtizedek legnagyobb közlekedési beruházásán Hódmezővásárhelyen. Március végén adták át a 47-es számú főút északi elkerülő szakaszát, és már az első hét mérési eredményei azt mutatják, hogy hét nap alatt 7500 gépjármű terelődött át az elkerülőre.


Hegedűs Zoltán képviselő

– Azok az elvárásaink, amelyeket az építéskor kitűztünk, teljesültek, hiszen lényeges forgalomáthelyeződésnek vagyunk tanúi. Azt gondolom, hogy akik a városban élnek, szintén érzik ezt. Az átadás óta napi 9-10 ezer gépjármű közlekedik az elkerülő úton, ennyivel kisebb a forgalom a belvárosban, ennyivel kevesebb jármű szennyezi a város levegőjét, így lényegesen élhetőbbé vált a város. Fontos kiemelni, hogy az északi elkerülő hamarabb épült meg, mint hogy a városban elindult volna a tram-train építése, így megmaradt a közlekedés lehetősége a központban – mondta el Hegedűs Zoltán.

Az északi elkerülő megépítésével csökkent a városi forgalom
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A képviselő hozzátette, hogy az északi elkerülő megépítése része az elmúlt évek közlekedési koncepciójának, aminek az a célja, hogy a városi forgalom csökkenjen és könnyebben legyen megközelíthető az ipari park. Ennek okán épült a déli és az északi elkerülő, és folyamatban van a keleti elkerülő megépítése is, amelyet a tervek szerint még az idén átadnak a forgalomnak.

Kapcsolódó Cikkek