EUR: 321,76 Ft
CHF: 281,92 Ft
2018. november 15., csütörtök
Albert, Lipót

Külföld

Uniós pénzre fáj Sorosék foga

Miközben mindenki a kohéziós alapok és az agrárdotációk miatt vitázik, az Európai Bizottság elkészítette az NGO-kat támogató program következő uniós ciklusra vonatkozó javaslatát is. Soros szervezetei évek óta lobbiznak az EU-pénzekért – írja a Figyelő.A lap elemezte a Soros György által támogatott Civil Liberties Union for Europe szervezet tevékenységét, amely évek óta folytat demokráciát védő tevékenységet olyan országokban, ahol szerintük „rossz kormányok” irányítanak. Az EU jelenleg is komoly forrásokat szán világszerte „a jogokat és a demokráciát” védő csoportok megsegítésére, ám a Liberties most azt szeretné, ha ezt a tagállami közösségen belül is megtenné. A Figyelő szerint a Fidesz nem támogatja az elképzelést, és képviselői az EP-ben sem szavazták meg az előterjesztést.

A cikk emlékeztet arra is, hogy a Liberties-t egy magyar vezeti, az ex-TASZ-os Dénes Balázs. Ő az, aki egy korábban kiszivárgott hangfelvétel után bevallotta, azért lobbizott Németországban, hogy helyezzenek gazdasági nyomást a magyar kormányra a bevándorlást segítő NGO-kal kapcsolatos szabályozás visszavonása érdekében.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek