EUR: 323,94 Ft
CHF: 287,64 Ft
2018. szeptember 23., vasárnap
Tekla, Líviusz

Belföld

Varga: Kiemelt feladat a versenyképesség erősítése

A kormány továbbra is kiemelt feladatának tekinti, hogy hatékonyan segítse a magyar vállalkozások versenyképességének erősítését – mondta a pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.

Varga Mihály ismertetése szerint a tanács a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslatait vitatta meg a versenyképesség erősítésére és a magyarországi idegennyelv-tanulás hatékonyságának javításával is foglalkoztak. A tanács még két javaslatot tárgyal meg – az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a jegybank javaslatait -, és a három dokumentum alapján állítja össze július 10-e után saját javaslatcsomagját, amelyet a kormánynak nyújt be.


Varga Mihály bejelentette azt is: idén augusztus végén Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a munkanélküliséggel leginkább sújtott két megyében programot indítanak, hogy az inaktívak, a közfoglalkoztatásban lévők foglalkoztatását, a munkaerőpiacra való újbóli belépését elősegítsék.

Parragh László, az MKIK elnöke elmondta: javaslataikat Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére készítették el a kamara szakértői, mintegy 1600 vállalkozást kérdeztek meg, és a programba beépítették a területi kamarák észrevételeit is.


Hangsúlyozta, hogy a fenntartható növekedéshez elengedhetetlen az átgondolt és fegyelmezett gazdaságpolitika, a gazdasági alrendszerek megfelelő működése, a hatékony állam kiépítése, a költségvetési fegyelem fenntartása, a csökkenő adóék, a termelékenység javulása, a szakképzett munkaerő, valamint a folyamatos alkalmazkodás a változó világgazdasághoz.

A cafeteriára vonatkozó kérdésekre válaszolva Parragh László rámutatott: a mostani bizonyos tekintetben bonyolult rendszer, tíz egynéhány elemet tartalmaz, azt mindenképpen egyszerűsíteni kell. Ráadásul a cafeteria jelenlegi rendszere kettős pénzrendszert jelent, amely káros egy gazdaságban – mutatott rá.

Gondnak nevezte azt is, hogy az állami és magánszférában eltérnek a cafeteria keretösszegei, valamint a kisebb cégek jó része nem alkalmazza ezt a juttatást, így versenyhátrányba kerülnek.

Varga Mihály a kérdésre válaszolva kiemelte: két szempontot tartott szem előtt a kormány: a ne csökkenjen a munkavállalóknak adható kedvezmény keretösszege és ne növekedjen a munkáltató terhe. “A javaslatokról a szociális partnerekkel egyeztetni fogunk” – mondta.

Hozzátette: a kormány azt szeretné, ha a cafeteriára vonatkozó változtatásoknál a SZÉP-kártyához kötődő szolgáltatásokra fókuszálnának a jövőben. Minden javaslatot megfontol majd a kormány – mondta.

Arra a kérdésre, hogy a friss inflációs jelentésben a kormányzati prognózisban szereplőnél alacsonyabb GDP-növekedést vár a jegybank, Varga Mihály elmondta: alapos tervezést hajtottak végre a tárcánál. Hozzátette, az elmúlt években az elemzők prognózisai mindig szerényebbek voltak, mint a kormányé, de végül a kabinet várakozásai beigazolódtak. Hozzátette, hogy majd értékelik az első fél év adatait, és a kormánynak megvan a lehetősége, hogy felülvizsgálja a prognózist.

Egy másik, a népegészségügyi termékadó vonatkozó kérdésre a pénzügyminiszter azt mondta: a kormány továbbra is azt tartja szem előtt, hogy az egészséges táplálkozás minél inkább teret nyerjen az országban, és az egészségtelen termékek, így a magas cukortartalmú élelmiszerek fogyasztása visszaszoruljon.

Kapcsolódó Cikkek