EUR: 332,70 Ft
CHF: 303,84 Ft
2019. szeptember 20., péntek
Friderika

Extra

Végre találkozhat eltitkolt testvéreivel Zoltán Erika

Először találkozhatnak egymással Zoltán Erika sokáig titkolt féltestvérei. Az énekesnő felnőtt fejjel tudta meg, hogy édesapjának rajta kívül született még három gyermeke, hamarosan pedig végre mindannyian együtt lehetnek.

Zoltán Erika folyton mosolyog és sosem fogy ki az energiából. Szinte minden hétvégén koncertet ad, már most az év végéig tele van a naptára.


– Hogy hogy bírom energiával? Valahogy nem érzem megterhelőnek. Külön nem is kell készülnöm egy-egy koncertre, hisz folyton „edzésben” vagyok. Megszoktam ezt a fajta pozitív terhelést. Imádom a pörgést, és külön örömforrás, hogy azt csinálom, amit szeretek. Gyakorlatilag év végéig tele a naptárunk. Persze ügyelek arra, hogy a családra is jusson idő. Sőt ha minden jól megy, akkor szeptemberben négyesben találkozunk a féltestvéreimmel, amire még soha nem volt példa. Nagy nap lesz ez az életünkben – magyarázta a Lokál Extrának az énekesnő, aki felnőtt fejjel tudta meg, hogy édesapjának rajta kívül született még három gyermeke. Erika mindössze hatéves volt, amikor zenész apukája két évre Németországban vállalt munkát, hogy a család anyagi helyzete rendbe jöjjön. Arra gondolt, összeszed annyi pénzt, hogy gondtalanul éljenek itthon, de egy másik szerelem közbeszólt. Soha többet nem jött haza, és miután elvált az énekesnő édesanyjától, feleségül vette szerelmét, akitől született még két gyermeke. Később kiderült, hogy amikor Erika mindössze féléves volt, született még egy szerelemgyerek, egy másik kislány is, Tündi, aki aztán Amerikában nevelkedett. Az énekesnő szívében azonban már egyáltalán nincs harag azért, mert édesapja annak idején cserben hagyta őket, örül, hogy ajándékba kapott három testvért.

Erika hat éves volt, amikor édesapjuk elhagyta őket. Édesanyjára és nagymamájára számíthatott

– 23 éves voltam, amikor a németországi húgom, Jenny, majd két évvel később az öcsém is megszületett. Akkor még fogalmam sem volt, hogy él egy másik húgom is, csak éppen Amerikában, és mindössze fél év korkülönbség van köztünk. Tündivel aztán csak négy évvel ezelőtt, 2014-ben találkoztam először, amikor a New York-i magyar klubokban koncerteztünk. Ha minden jól megy, szeptemberben meglátogat minket, majd együtt elutazunk Németországba, ahol életünkben először mind a négyen együtt lehetünk. Nagy nap lesz ez az életünkben – magyarázta Erika, aki hisz abban, a sors akarta, hogy mindez így legyen.


– Az élet néha produkál furcsa dolgokat, lehet, a sors akarta úgy, hogy Tündivel mi már csak akkor találkozzunk, amikor már se édesanyám, se édesapám nem élt. Így nekik nem kellett ezzel a helyzettel lelkileg megbirkózni. A Németországban élő testvéreimről sokkal hamarabb tudtam, mert apukám velük jobban összeismertetett, mivel ők voltak a hivatalos második családja. Az ő anyukájukat feleségül vette és 28 évig éltek együtt. Az apai vér azért mégiscsak ott van mindannyiunkban. Apukám nagyon jóképű ember volt, kellemes stílussal, jó dumával, minden hangszeren játszott. Nagyon értett a nők nyelvén, akik imádták, igazi Casanova volt. Az, hogy a papa ilyen életet élt, valójában nem ránk tartozik. Ez az anyukámnak sokkal nagyobb szívfájdalom volt, ahogy gondolom, azoknak a nőknek is, akik szerették az édesapámat. Ha már így dobta az élet, és a papa így keverte a kártyákat, akkor mi, testvérek csak azt tudjuk tenni, hogy nagyon jól elvagyunk egymással.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Szabó Kitti: Sokként ért a terhességem

    Szabó Kitti: Sokként ért a terhességem

    Szabó Kitti hét év után a TV2 Sztárban Sztár leszek! műsorában tért vissza a képernyőre. A 25 éves versenyző az évek alatt sikeres vlogger és édesanya lett, bár utóbbira nem voltak párjával felkészülve.

  • Irány a színház!

    Irány a színház!

    Harmincnégy színház részvételével, mintegy 200 programmal várja az érdeklődőket szombaton a Színházak Éjszakája. A teátrumok nem csak előadásokkal készülnek, hanem kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal és számos egyéb programon is részt lehet venni.