2018. december 19., szerda
Viola

Egyéb Sopron

Világsztárok világörökségünkben

Nemzetközi viszonylatban is egyre fontosabb helyszín a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház, amely igazi világsztárokat lát vendégül idén nyáron – többek között erről is szó volt Magyarország pozsonyi nagykövetségén, amely bemutatkozást biztosított az intézménynek és a térségnek.

Pataki András szerint egyre intenzívebb a kapcsolat az osztrák és szlovák közönséggel is
Fotó: Torma Sándor / Pro Kultúra Sopron

– A kultúrák és világsztárok találkozása lehetne a jelmondata, művészeti koncepciója az idei fertőrákosi barlangszínházi szezonnak – mondta Pataki András, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője a Magyarország pozsonyi nagykövetségének dísztermében tartott sajtótájékoztatón, ahol bemutatkozott a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület is.
Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója köszöntőjében kiemelte, örömmel adtak otthont a térség és kulturális értékeinek bemutatkozásának, és a jövőben további együttműködésre törekszenek a soproni céggel, valamint az egyesülettel.
Pataki András hangsúlyozta, hogy a 2015-ben megújult Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház három ország turisztikai csomópontjaként fogadja a közönséget a nyári szezonban immár negyven előadással. Az idén megújult és tematikus heteknek is teret adó 61. Soproni Ünnepi Hetek (SÜH) egyik központi helyszíne a játszóhely, ahol a műfaji sokszínűség jegyében várják előadásokkal a közönséget.


A Fertő-táj 2001-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára
Fotó: Torma Sándor / Pro Kultúra Sopron

A nagy sikerű Sopron Drum után a SÜH keretében rendezik meg a HétTánc Festet, a Sopron Classic két hetében pedig a klasszikus zene kap főszerepet az egész városban.

A Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója örömét fejezte ki, hogy bemutatkozhatott a régió
Fotó: Torma Sándor / Pro Kultúra Sopron

Az ügyvezető örül annak, hogy a bőséges programkínálat mellett olyan kulturális vonzerőt jelent a térség, hogy az osztrák, magyar és szlovák közönséggel is egyre intenzívebb a kapcsolata az intézményüknek.
Ivanics Ferenc bemutatkozó vetítést tartott. A Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület elnöke elmondta, hogy a Fertő tavat és az azt övező tájat, településeit magyar és osztrák oldalon 2001-ben vette fel az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO a világörökségi listára. A térségben húsz osztrák és tíz magyar települést érint ez, régészeti, geológiai, építészeti, kulturális és turisztikai értékeket felvonultatva.
A Fertő-táj sokoldalúságával, kínálatával, szőlő és borkultúrájával, egységes fejlesztéseivel, lehetőségeivel kirándulók, családok, kerékpáros és bakancsos turisták számára egyaránt vonzó kikapcsolódást nyújt. Kultúrtájként való megtartása mellett folyamatos megújulásra törekszenek a térségben, hogy még vonzóbbá tudják tenni a kivételes és egyedülálló látványosságokat nyújtó tájegységet.


Soproni borokból is ízelítőt kaphattak a sajtótájékoztató után
Fotó: Torma Sándor / Pro Kultúra Sopron

Az eseményen a soproni Taschner Kurt borász is ízelítőt nyújtott a tájegység boraiból.

2015-ben átfogóan megújult a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház
Fotó: Torma Sándor / Pro Kultúra Sopron

Kapcsolódó Cikkek

  • Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén többet költenek a magyarok ajándékokra

    Az idén a magyarok többet szánnak karácsonyi ajándékra, mint tavaly és kevesebbeknek kell előre takarékoskodniuk az ünnepi kiadásokra – közölte a Budapest Bank kedden a megbízásából készített GfK reprezentatív kutatás megállapításait.

  • A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    Muszáj foglalkoznunk a mesterséges intelligencia kérdésével, ugyanis viszonyt kell képeznünk vele, hogy megismerhessük, hogy milyen hatással is lesz az életünkre – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a LEXI AI Generation nemzetközi mesterséges intelligencia chatbot verseny díjátadóján csütörtökön.

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.