2018. szeptember 25., kedd
Eufrozina, Kende

Egyéb Zalaegerszeg

Zalai Grillázsmámor

Zalai Grillázsmámor – ezt a fantázianevet kapta az a torta, amelyet a Báthory szakgimnáziumban frissen végzett cukrász, Lenner Nikoletta készített és nevezett be a hónap elején megrendezett Street Food Weekend vadonatúj versenyére. A versenyműveket egy öttagú zsűri bírálta el, akik tíz tortát választottak be a döntőbe, ám nem volt könnyű dolguk Zalaegerszeg tortájának kiválasztásakor.

Végre van városunknak saját tortája, olyan, amely korántsem hasonlít a Zala-kocka elnevezésű csokoládés költeményre. A Zalai Grillázsmámor színt visz a palettára, a későbbiekben akár turisztikai szempontból is érdekes lehet a cukrászdákban, akárcsak éttermeinkben a zalai prósza vagy a dödölle.


23 fantasztikus tortával neveztek a versenyre, amelyből nehéz volt kiválasztani a 10 döntőbe kerülőt a zsűrinek

A zsűri elnöke, Sárközy-Takács Bernadett cukrászmester számára is meglepetés volt, hogy az első ízben megrendezett verseny ennyire megmozgatta a fantáziát. A hangsúly a természetes alapanyagokra helyeződött, ezért a szervezők eleinte tartottak attól, hogy kevesen jelentkeznek majd, ennek ellenére a zsűrihez az utolsó napokban rengeteg nevezés érkezett.

Az év győztes megyeszékhelyi tértájáért járó díj

A mérvadó nemcsak a küllem, a szín és az íz volt, hanem a receptúra, azaz az alapanyagok összetétele is, amiből egy tapasztalt cukrász el tudja képzelni az összhatást. Nem volt fontos, hogy a nevező háziasszony vagy cukrász, az ítészek csakis az ízösszetételre figyeltek, amely  a 100 pontból akár 50-et is kaphatott. Lenner Nikoletta tortája azért nyert, mert pontosan annyi zselatint tartalmazott, amennyire feltétlenül szüksége van a krémnek, így laza, levegős szerkezetű maradt az állaga, ráadásul esztétikus is.


Zalaegerszeg tortája a “Zalai Grillázsmámor”

Valódi vaníliát, tojást, habtejszínt, kevés vajat, diót, körtét és minimális cukrot tartalmaz, a karamell és a grillázs émelyítő édességét pedig a gyümölcs ellensúlyozza. A torta ifjú készítője azért így álmodta meg a kombinációt, mert úgy gondolta, a grillázs Zalában mindig is kedvelt alapanyag volt. A versenyt jövőre is megrendezik, addig is reméljük, hogy a Zalai Grillázsmámor hamarosan az egerszegi cukrászdákban is kapható lesz.

Zalaegerszeg tortája a “Zalai Grillázsmámor”

Kapcsolódó Cikkek