EUR: 323,56 Ft
CHF: 286,84 Ft
2018. december 15., szombat
Valér

Külföld

170 éves a Waterloo pályaudvar

Százhetven éve, 1848. július 11-én nyitotta meg kapuit a Waterloo pályaudvar, a világ egyik leghíresebb és legrégibb pályaudvara, London egyik jelképe.

A pályaudvar az egyre jelentősebbé váló vasúti forgalom miatt épült meg a Nine Elmsből a város központja felé haladó vonal meghosszabbításaként. A London and South Western Railway (L&SWR) társaság vezetősége eredetileg csak egy megállóhely létesítésére gondolt, de a megnövekedett utasforgalom miatt alkalmas helyet kellett találniuk egy nagy forgalmú pályaudvar megépítéséhez London központja, illetve a West End közelében. 1945-ben a brit parlament megadta az engedélyt a vonal meghosszabbítására. Az új állomásra, amely William Tite tervei alapján készült, négy vasúti sínpárt terveztek, a munkálatok során 700 lakóházat bontottak le. A pályaudvar a Napóleont elsöprő ütközet emlékére elnevezett, közeli hídról a Waterloo Bridge Station nevet kapta, hadd örvendezzenek a franciák a Doveri-szoros túloldalán.


Az elnevezés a népnyelvben túlságosan hosszúnak bizonyult, az állomást 1886-ban hivatalosan is átnevezték Waterloo Stationre. A pályaudvar bővülésével párhuzamosan egyre rozogább állapotba került, egy mellékvonal még a főcsarnokot is átszelte, hogy összeköttetést teremtsen egy kisebb állomással, amelyet a köznyelvben Waterloo East néven emlegettek. A két azonos nevű pályaudvar zavart keltett a pezsgő nagyváros utazóközönségében, nem csoda, hogy a viccek kiapadhatatlan forrása lett. A zűrzavart még a tréfás kedvű Jerome K. Jerome is megörökítette Három ember egy csónakban című művében: a szereplők egyike sem tudta, honnan és mikor indulnak a vonatok.

A rendrakás ideje az új század hajnalán jött el, az 1922-ig tartó munkálatokat követően 21 vágány és egy látványos, 244 méter hosszú csarnok várta az utasokat. A vasúttársaság emléket állított a háborúban elesett munkásainak, a pályaudvar főbejárata felett látható Victory Arch a második világháborúban életüket vesztett vasúti dolgozók emlékét is őrzi. A heves bombázások nagy károkat okoztak, az újjáépítés során azonban nem változott jelentősen az állomás képe. Egyedül a Waterloo Station egyik meghökkentő érdekessége veszett oda, az a nyomvonal, amelyen kizárólag koporsókat és a gyászoló hozzátartozókat szállították a Brookwood temetőbe.


Az ezredforduló táján a Waterloo sem maradt ki a modernizációból, a privatizált állomást kibővítették, 1994-től a Waterloo International fogadta a Párizsból és Brüsszelből befutó Eurostar szuperexpresszeket. A valóságos városként üzemelő pályaudvar 2007-ben köszönt el a nagy sebességű járatoktól, amelyek immáron a felújított St. Pancras pályaudvarra futnak be. A tizenhárom év alatt az Eurostar csaknem 82 millió utast szállított.

A 170 éves matuzsálemnek így sincs oka panaszra: naponta átlag 250 ezer utas fordul meg itt. Az ország legnagyobb, London legforgalmasabb pályaudvara jelenleg 24 vágánnyal rendelkezik. A Waterloo több filmnek is kitüntetett helyszíne volt. Neves vendéglistájára is büszke lehet, kelt már innen útra II. Erzsébet királynő is, Winston Churchill pedig a legendák szerint ragaszkodott ahhoz, hogy a koporsóját szállító vonat innen induljon. Mikor megkérdezték tőle, miért, így válaszolt: “Nézzék, ha de Gaulle előbb hal meg, mint én, fütyülök rá, honnan indul az a rohadt vonat. Ha nem, akkor a Waterlooról kell mennie.”

Kapcsolódó Cikkek