2018. szeptember 20., csütörtök
Friderika

Sport

A belga sztárok szerint a franciák antifutballt játszottak

Eden Hazard és Thibaut Courtois szerint a franciák védekező taktikájuknak köszönhetik, hogy bejutottak az oroszországi labdarúgó-világbajnokság döntőjébe Belgiummal szemben.

“Franciaország antifutballt játszott” – jelentette ki a belga kapus a Het Nieuwsblad című lapnak. Hozzátette, nem várták, hogy a franciák egyetlen csatára, Olivier Giroud ilyen messze helyezkedik majd a kaputól. Úgy vélte, a franciák így tudták megakadályozni, hogy Belgium a saját ritmusában futballozzon.


“De ezt nem volt jó nézni. Ez a csapat, nem volt jobb, mint mi” – mondta Courtois, aki jelezte, a második félidő hajrájában a játékvezető szeme előtt szabálytalankodtak Hazarddal a francia 16-es előtt, de a bíró nem ítélt szabadrúgást.

Csapattársa, Eden Hazard osztotta a kapus véleményét:

“Inkább vesztek a belga csapattal, minthogy ezzel a francia együttessel győzzek” – nyilatkozott a Chelsea támadója, aki szerint a franciák vezető góljuk után teljesen visszahúzódtak és csak védekeztek.

A vasárnapi, moszkvai döntőben a franciák ellenfele a szerdai (mai) Anglia-Horvátország meccs győztese lesz.

Kapcsolódó Cikkek

  • A világ legöregebb vívója még mindig pástra lép

    A világ legöregebb vívója még mindig pástra lép

    Boros Péter, a világ legöregebb aktív vívója a minap ünnepelte 85. születésnapját. Természetesen a páston, illetve mellette, hiszen az OSC Semmelweis utcai vívótermében köszöntötték sporttársai, tanítványai és barátai az örökifjú pengeforgatót.

  • Perelnek az erőszakkal vádolt sportolók?

    Perelnek az erőszakkal vádolt sportolók?

    Egyelőre csak afféle árnyékbokszolásban merül ki a nemi erőszakkal meggyanúsított két vízilabdázó jogi képviselőinek tevékenysége. Hegedűs László és Gatter László ügyvéd szerint sem gyanúsítottként, sem tanúként nem hallgatták ki ügyfeleiket, így az ellenük esetleg meginduló eljárás stratégiáját sem igazán tudták kidolgozni.