EUR: 322,71 Ft
CHF: 282,54 Ft
2018. október 22., hétfő
Előd

Belföld

A diákok harmada tartja el magát tanulás mellett

A felsőoktatásban tanulók fele a családtól kapja bevételének nagyobb részét, körülbelül harmaduk döntően saját keresetére támaszkodik – olvasható a Világgazdaság című napilap csütörtöki számában.

A lap az Oktatási Hivatal Felsőoktatási elemzési jelentése alapján azt írta, hogy a szüleikkel élő diákoknak 85 ezer, a kollégiumban élőknek pedig 73 ezer forint kiadásuk van havonta.


A gazdaságtudományi hallgatók 31 százaléka megélhetési költségeinek fedezése érdekében dolgozik a tanulás mellett, a többi területen tanuló diák esetében a dolgozni kényszerülők aránya tíz százalékkal magasabb.

A cikk szerint a saját kereset a gazdasági képzésben részt vevő tanulókra, a családi jövedelemtől való függés pedig a felsőoktatás többi képzésében részt vevő hallgatóra jellemzőbb.

A felmérés rámutat arra is, hogy a gazdaságtudományi hallgatók jobb anyagi körülmények közül érkeznek és jobbak a kilátásaik is: első nettő keresetük átlagosan 248 ezer forint, miközben a többi diplomás átlagban 226 ezer forintot kap.

Kapcsolódó Cikkek