2019. szeptember 17., kedd
Zsófia

Sport

A japánok kapitánya teljesen le van sújtva

A japán válogatott nagyon közel volt ahhoz, hogy története során először bejusson a legjobb nyolc közé a labdarúgó-világbajnokságon, de a 94. percben kapott góllal végül alulmaradt a belgákkal szemben. Szövetségi kapitányuk, Nisino Akira nem tudta palástolni csalódottságát, s bevallotta, hogy le van sújtva.

Az esélytelenebbnek tartott ázsiai csapat úgy kapott ki a hétfői nyolcaddöntőben, Rosztov-na-Donuban, hogy 2-0-s előnyt tékozolt el. Ez a harmadik alkalom, hogy Japán nem tudott továbblépni a 16 közül, de ilyen közel talán még soha nem állt a továbbjutáshoz. A játékosok közül többen térdre rogytak és sírtak a lefújást követően, az öltözőben pedig csak álldogáltak, s nem tudták, mitévők legyenek.


“Mondtam nekik, hogy tusoljanak le” – árulta el a szövetségi kapitány.

A szakember felidézve a meccsen történteket úgy fogalmazott: nagyon jól kezdtek, és nem számított arra, hogy így végződik a csata.


“Vezettünk és a kezünkben volt a győzelem, nem vártam ilyen végeredményt. Szembesültünk a belga keret mélységével és Belgium erejével. Ezt éreztem a lefújáskor” – mondta keserűen Nisino Akira.

A gól nélküli első félidőt követően a világranglistán 61. japán együttes az 52. percre 2-0-s előnybe került, de a FIFA rangsorában harmadik belgák a második játékrész közepén öt perc alatt egyenlítettek, a 94. percben pedig egy kontra végén a győzelmet érő találatot is megszerezték.

“A mérkőzésen úgy éreztem, nincs különbség a két csapat között. A játékosaim az egész torna alatt nagyon pozitívak voltak, sokkal inkább, mint korábban. Még egy olyan gárda ellen is, mint Belgium. De mégis volt különbség” – fogalmazott a szakvezető, elárulva azt is: egyelőre nem tudja, hibázott-e a hétfői találkozón, kezében tartotta-e az irányítást.

“Két góllal vezettünk, és mégis kikaptunk. Nem a játékosokon múlott. Talán én vesztettem el az irányítást. Amikor Belgium belőtte a harmadik gólját, magamat okoltam, és megkérdőjeleztem a taktikámat” – tette hozzá.

A 22 mérkőzés óta veretlen Belgium a pénteki negyeddöntőben az ötszörös vb-aranyérmes Brazíliával találkozik Kazanyban.

Kapcsolódó Cikkek

  • Jövőre is a világcsoportban folytatjuk

    Jövőre is a világcsoportban folytatjuk

    Jól sikerült Davis-kupa-csapatunk túlórája: a hétfőre áthúzódó meccsen Balázs Attila 6:4, 7:5-re verte Ilja Marcsenkót, s ezzel Magyarország 3:2-re nyert Ukrajna ellen, és jövőre is a világcsoportban szerepelhet.

  • Ronaldo könnyezve beszélt édesapjáról

    Ronaldo könnyezve beszélt édesapjáról

    Könnyekben tört ki egy régi videofelvétel láttán Cristiano Ronaldo. A Juventus portugál futballcsillaga a Good Morning Britain című tévéműsorban vendégeskedett, amely során az ismert riporterrel, Piers Morgannel beszélgetett.

  • Magyarok is pályára lépnek a BL-ben

    Magyarok is pályára lépnek a BL-ben

    Hosszas várakozás után ma este kezdetét veszi a labdarúgó Bajnokok Ligája 2019/20-as idényének csoportköre. A selejtezők során eddig 91 mérkőzést játszottak le Európa legjobb csapatai, amelyeken összesen 240 gól született, meccsenként 2,64 találatot láthattunk.