2018. szeptember 22., szombat
Móric

Külföld

A kurszki csata 75 éve kezdődött

Hetvenöt éve, 1943. július 5-én kezdődött a második világháború egyik legjelentősebb ütközetsorozata, benne a történelem egyik legnagyobb páncéloscsatájával Kurszk környékén. A kurszki csata volt az utolsó nagy német támadási kísérlet, egyben az igazi fordulópont a szovjet fronton, ettől kezdve ment át végérvényesen a szovjet Vörös Hadsereg kezébe a kezdeményezés.

Az 1943 februárjában katasztrofális német vereséggel zárult sztálingrádi csata után a Vörös Hadsereg több száz kilométerrel vetette vissza a németeket, visszafoglalta Kurszkot, Harkovot és Rosztovot is. A Wehrmacht 1943 tavaszán ellencsapást indított, újfent megszerezve Harkovot, de Kurszk térségében szovjet kézen maradt egy, a német állásokba mélyen benyúló 120 kilométer mély, 190 kilométer széles, 550 kilométer hosszú kiszögellés. A mindent sártengerré változtató márciusi esőzések mindkét kimerült felet a hadműveletek feladására késztették, a német hadvezetés ez idő alatt dolgozta ki egy ellentámadás tervét. A cél a kurszki kiszögellés visszafoglalásával az arcvonal lerövidítése, egyben az ott összpontosított jelentős szovjet erők megsemmisítése volt, ezeket északról és délről támadva akarták katlanba zárni.


A Citadella hadművelet időpontját április közepére tűzték ki, de megindítását Hitler egyre halogatta, hogy elegendő erősítés és hadianyag érkezhessen a frontszakaszra. Tábornokai júniusban már megpróbálták lebeszélni az offenzíváról, mert úgy vélték, hogy több eséllyel kecsegtet a várható szovjet támadás megállítása, majd az ellenlökés, de a Führer hajthatatlan volt. Az offenzívához a Közép és Dél hadseregcsoport több mint 50 hadosztályát, 900 ezer katonát, tízezer löveget, 2500 harckocsit és rohamlöveget és 1370 repülőgépet vontak össze, a térségben összpontosult a keleti fronton lévő német páncéloshadosztályok 70, a repülőgépek több mint 65 százaléka.

A szovjetek előtt nem maradt titokban a német hadművelet terve, egyfelől ezt diktálta a katonai logika, másfelől hírszerzőik – köztük Dóra, azaz a magyar Radó Sándor – is tájékoztatták őket. A Vörös Hadsereg Georgij Zsukov marsall irányításával arra készült, hogy erős védelemmel felőrli a németeket, majd a friss tartalékokat bevetve általános ellentámadásba megy át. Tagozott védelmet építettek ki 50 kilométer mélységben, a veszélyeztetett szakaszokat aknamezőkkel töltötték fel, szögesdrótokkal ellátott harckocsiárok-rendszereket létesítettek. A kurszki kiszögellést a Konsztantyin Rokosszovkszkij vezette Központi Front és a Nyikolaj Vatutyin vezette Voronyezsi Front tartotta, a tartalékot a védelemre és támadásra egyaránt bevethető, Ivan Konyev vezette Sztyeppi Front alkotta. A három front állományába mintegy l millió 900 ezer katona, ötezer harckocsi és rohamlöveg, 31 ezer tüzérségi löveg és 3600 repülő tartozott.


A július 5-én megindult német offenzíva első napjaiban a Wehrmachtnak sikerült 10-18 kilométer mélyen beékelődnie a szovjet védelembe, de Kurszkig nem tudott eljutni. Egy héttel később, július 12-én bontakozott ki Prohorovka térségében a második világháború és az egész hadtörténelem egyik legnagyobb tankcsatája; ennél nagyobb páncélos erőket csak az 1991-es Öbölháborúban vetettek be. Szovjet részről ekkor “debütált” az új T-34-es harckocsi, és a németek is ekkor küldték először harcba az újonnan kifejlesztett, később félelmetes hírnévre szert tett Tigriseket és Párducokat, valamint az önjáró Ferdinand rohamlövegeket. Az ütközetben 1200-1500 harckocsi, roham-, illetve önjáró löveg csapott össze viszonylag kis területen, a tízórás küzdelem után kiégett roncsok százai maradtak a csatamezőn, egyértelmű győztesnek egyik fél sem mondhatta magát.

A prohorovkai ütközet jelentette a Citadella hadművelet végét, a németek másnap védelembe mentek át. Hitler azért kényszerült erre, mert a szövetségesek július 10-i szicíliai partraszállása miatt a keleti frontról kellett erőket átcsoportosítania Itáliába, és ezzel egy időben indítottak offenzívát a szovjetek is Kurszktól északra, Orjol térségében. A németek augusztus elejére kénytelenek voltak feladni Orjolt, délen Belgorodot, majd néhány héttel később Harkovot is, és vissza kellett vonulniuk a Dnyeper folyó vonaláig. Szeptemberben az egész Donyec-medence felszabadult a német megszállás alól, a Vörös Hadsereg kezébe került hadászati kezdeményezést a németek a keleti fronton nem tudták többé visszaszerezni.

A kurszki térségben 1943 nyarán lezajlott ütközetsorozat súlyos áldozatokat követelt mindkét fél részéről. A veszteségadatokat nem lehet pontosan tudni: a szovjetek mintegy kétszeres létszámfölényben voltak, fegyverzetbeli fölényük is többszörös volt, de a veszteségeik is nagyságrendekkel nagyobbra rúgtak. Becslések szerint a Wehrmacht mintegy 54 ezer embert, 250-320 páncélost, 500 löveget és 160 repülőgépet, míg a Vörös Hadsereg 178 ezer embert, 1600-1900 harckocsit, 3900 löveget és 459-1961 repülőgépet veszített.

Kapcsolódó Cikkek