2018. december 12., szerda
Gabriella

Sport

A NOB elnöke is megnézi a budapesti birkózó vb-t

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is tiszteletét teszi budapesti birkózó világbajnokságon. A NOB német vezetője Nenad Lalovic, a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke, a NOB vb új tagja és Kulcsár Krisztián MOB-elnök meghívására érkezik a fővárosba.

A hírt a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Vékássy Bálint jelentette be a vb sajtótájékoztatóján, amelyen Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke kiemelte, hogy a versenyek sikeres megrendezése mellett különös gondot fordítanak az átláthatóságra, arra, hogy minden elköltött fillérig el tudjanak majd számolni. A vb előtt, október 19-én tisztújító kongresszust tart a nemzetközi szövetség, amelynek legfőbb döntéshozó testületébe, a büróba Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke is kandidál. Német Szilárd hozzátette: a világbajnokságot összekapcsolják a városmarketinggel, az eseménnyel azt is üzenik, hogy meg lehet bízni Budapestben és Magyarországban.


A kongresszus után került sor a sportági hírességek beiktatására, amelyen 22 legendás birkózót, köztük két magyart érint: az 1924-es párizsi olimpián ezüst-, az 1928-as amszterdami ötkarikás játékokon pedig aranyérmes Keresztes Lajos, valamint az egyetlen magyar szabadfogású világbajnoka, Kovács István éri a megtiszteltetés.

Sike András, a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya szerint a csapat gerince már megvan, legfeljebb 55, 63 és 67 kilóban adódnak kérdőjelek, várhatóan szeptember végén dől el, hogy kik képviselik a vb-n Magyarországot.
Gulyás István, a szabadfogásúak kapitánya arról beszélt, hogy a maximális, tíz fős létszámmal vesznek részt a vb-n.
A sajtótájékoztatón bemutatták a magyar versenyzők új vb-mezét, valamint bejelentették, hogy az internetes szavazás eredménye alapján a Champlion nevet kapta az vb kabalaállata, a Lánchíd oroszlánja.


Kapcsolódó Cikkek

  • Katinka újra ragyog

    Katinka újra ragyog

    Újra a megszokott győzelmi fokozatba kapcsolt Hosszú Katinka. A kínai Hangcsouban zajló rövid pályás úszó vb-n 400 vegyesen lett aranyérmes.

  • Sahtar vagy Lyon?

    Sahtar vagy Lyon?

    Végéhez közeledik a Bajnokok Ligája csoportköre. Az utolsó játéknapon, a kijevi Olimpiai Stadionban dől el, hogy a házigazda Sahtar Donyeck vagy az Olympique Lyon jut-e be utolsóként a nyolcaddöntőbe.