EUR: 322,73 Ft
CHF: 286,21 Ft
2018. december 09., vasárnap
Natália

Belföld

A választások óta csak a kormánypártok tudták növelni a támogatottságukat

Továbbra is rekordmagas a kormánypártok támogatottsága, amelyek az áprilisi országgyűlési választások óta egyedüliként tudták érdemben növelni a bázisukat – mondta a Nézőpont Intézet elemzője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Tóth Erik az intézet legfrissebb kutatását ismertetve közölte, a kormánypártok támogatottsága a teljes népességben belül 42, a biztos szavazók között pedig 55 százalék.


Ez azt jelenti, hogy a kormánypártok több mint hárommillió szimpatizánssal rendelkeznek, ami példa nélküli a magyar politikatörténetben – mondta az elemző.

Az MSZP-Párbeszéd szövetség az előző hónaphoz hasonlóan továbbra is 9 százalékon áll a biztos szavazók között, így be sem jutna a parlamentbe, ha most lennének a választások – közölte Tóth Erik. (A kétpárti szövetségek bejutási küszöbe 10 százalék.)

Megjegyezte, az MSZP a “politikai tartalmak hiánya miatt” várhatóan nem is tudja majd növelni támogatottságát, és ugyanez igaz a legtöbb ellenzéki pártra is.

A Jobbikkal kapcsolatban azt mondta, egy korábbi kutatásukban a párttal szimpatizálók egyharmada úgy nyilatkozott, hogy szavazna egy “Toroczkai-féle pártra”, egyharmada pedig nem tudta eldönteni. Ez alapján elképzelhető, hogy a Jobbik és a Mi Hazánk Mozgalom társadalmi támogatottsága “két egyenlő tömbre” szakadhat – vélekedett Tóth Erik.

Hozzátette, hogy a Mi Hazánk Mozgalom jelenleg ugyan csak 1 százalékos támogatottságot tudhat magáénak, ám az is látható, hogy van benne növekedési potenciál, és jelen pillanatban társadalmi kereslet is lenne erre a “szélsőjobboldali, radikális elveket valló pártra”.

Kapcsolódó Cikkek

  • Piacképes startupoknak ajánl 50 milliós befektetést az MVM Csoport

    Piacképes startupoknak ajánl 50 milliós befektetést az MVM Csoport

    Egyenként akár 50 millió forint magvető befektetést és akcelerációs szolgáltatásokat vehetnek igénybe az MVM Edison startup versenyének győztesei; az MVM Csoport harmadik alkalommal kiírt innovációs pályázatára január végéig jelentkezhetnek ígéretes ötleteikkel az innovatív fejlesztők – közölték a szervezők.

  • Tízmillióért kelt el Radnóti Miklós kézirata

    Tízmillióért kelt el Radnóti Miklós kézirata

    Ötmillió forintos kikiáltási árról indulva végül 10 millió forintért kelt el Radnóti Miklós klasszikusának, a Járkálj csak, halálraítélt című versnek egyetlen fennmaradt kézirata a Központi Antikvárium péntek esti árverésén.

  • Új családtámogatási intézkedések készülnek

    Új családtámogatási intézkedések készülnek

    Több családtámogatási elképzelés is a Pénzügyminisztérium napirendjén van, ezek között szerepel az úgynevezett falusi csok is – mondta a Magyar Időknek a pénzügyekért felelős államtitkár.