EUR: 326,54 Ft
CHF: 300,12 Ft
2019. augusztus 20., kedd
István

Belföld

A visegrádi négyek komoly sikert értek el az EU-csúcson Brüsszelben

A visegrádi négyek a soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnökének vezetésével komoly sikert értek el azzal, hogy az EU-csúcson elfogadott határozat már teljesen más értelmezési keretben foglalkozik a migrációra adandó válaszokkal, mint az elmúlt három évben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kiemelte, az elmúlt három évben a vita képmutató és dogmatikus módon arról zajlott, hogy melyik európai uniós tagország milyen mértékben adja fel a saját szuverenitását.


Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a migrációt kiváltó okok egyáltalán nem szűntek meg – mondta Szijjártó Péter, hozzátéve: a migrációs folyamatok zajlanak, a nyugat-balkáni útvonalon egyre többen érkeznek, a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) továbbra is szervezik a bevándorlókat együttműködve az embercsempészekkel. Továbbra is ott van Észak-Afrikában és a Közel-Keleten mintegy 30-35 millió ember, akik az élethelyzetüknél fogva bármikor dönthetnek úgy, hogy Európa irányába indulnak.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, a migráció mint veszély továbbra is létezik, az viszont tény és a visegrádi országok nagy sikere, hogy a migráció kezelésére vonatkozó európai nézetek egyértelműen a közép-európai álláspontok irányába tolódtak.


A miniszter rámutatott, jól látszik, hogy óriási nemzetközi erők mozdultak meg az elmúlt években hatalmas nemzetközi finanszírozási háttérrel annak érdekében, hogy az európai népesség összetételét megváltoztassák. Erről szól a Soros-szervezetek tevékenysége, törekvése, illetve az Európai Parlament néhány képviselőjének tevékenysége, és sajnos sokszor az Európai Bizottság döntései is ebbe az irányba mutatnak – jegyezte meg Szijjártó Péter.

Szerinte a nemzetközi szervezetek a következő időszakban sem fognak nyugodni, a jövőben is mindent meg fognak tenni azért, hogy eredeti céljukat elérjék, Európát poszt-keresztény, poszt-nemzeti időszakba léptessék.

A legfontosabb feladat, hogy mindettől Magyarországot, Közép-Európát és lehetőség szerint egész Európát megvédjük – emelte ki a miniszter.

Kifejtette, amellett, hogy Magyarország ne legyen bevándorló ország, maradjon magyar ország, megpróbáljuk elérni, hogy Európa európai maradjon, ragaszkodjon gyökereihez, hagyományaihoz, örökségéhez, amelyek a legerősebb kontinenssé tették egykor.

Szijjártó Péter elmondta, a visegrádi négyek helyzete egyre stabilabb, együttműködésük mind szorosabb és erősebb. A nemzetközi erők támadásai valószínűleg még elvakultabbá válnak azt követően, hogy az EU-csúcson más irányú határozatot fogadtak el, mint amilyet az európai népességet kicserélését célul tűző NGO-k látni akartak. Fontos, hogy a következő időszakban ne csak a visegrádi csoporton belül működjenek együtt hatékonyan, hanem a hasonló álláspontot képviselő többi országgal is. Utalt arra, hogy az osztrák kancellár az EU-csúcs előtti héten Budapesten járt, illetve folyamatos a konzultáció az olasz kormánnyal “és a bajor testvérpártokkal is”.

A műsorban Szijjártó Péter Orbán Viktor miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár küszöbön álló találkozóját rendkívüli jelentőségűnek nevezte. Emlékeztetett rá, hogy Németország első számú gazdasági partnere Magyarországnak, az itt lévő külföldi működő tőke 28 százaléka Németországból érkezett, a mintegy 6 ezer Magyarországon működő német vállalat összességében 300 ezer magyar munkavállalót foglalkoztat, Németországba irányul a teljes magyar export 27 százaléka.

A magyar gazdaság teljesítményét alapvetően határozza meg a német kapcsolat, a migrációval összefüggő európai politikai helyzet pedig minden ilyen találkozó jelentőségét alapból is megnöveli – fogalmazott Szijjártó Péter.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Minden eszköz a rendelkezésre áll az ünnep biztonságos megrendezéséhez

    Minden eszköz a rendelkezésre áll az ünnep biztonságos megrendezéséhez

    Minden eszköz, képesség és tudás a rendelkezésre áll az államalapítás ünnepének biztonságos, mindenki megelégedésére történő megrendezéséhez kedden Budapesten – közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn Sopronban sajtótájékoztatón.

  • E-autós országjárás a Mobilitivel

    E-autós országjárás a Mobilitivel

    Pár éve még komoly szervezést igényelt, ha valaki elektromos autóval akarta körbejárni az országot, sőt, lehet, hogy nem is sikerült volna. Ma már azonban bátran, szinte kompromisszumok nélkül elindulhatunk elektromos autóval akár Debrecenből Szombathelyre, hiszen az NKM Mobilitás Kft.

  • Orbán Viktor: Auf Wiedersehen

    Orbán Viktor: Auf Wiedersehen

    Orbán Viktor újabb bejegyzést tett közzé közösségi oldalán. Mint ismert, a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor és Angela Merkel, miután Sopronban ökumenikus istentisztelettel emlékeztek meg az eseményről.