EUR: 322,31 Ft
CHF: 283,03 Ft
2018. augusztus 19., vasárnap
Huba

Belföld

Andy Vajna: A magyar film jobb állapotban van, mint korábban bármikor

A magyar balliberális ellenzék – vagy inkább a balliberális ellenzék helyébe lépő – és a magát függetlennek, objektívnak tartó média egyik legfontosabb feladatának azt tűzte ki, hogy mindenáron a kormánypárt rossz hírét keltse. Viszont a jobboldalról is sok támadás éri Andy Vajnát, a nyár elején kitört „kulturkampf” szócsatáin belül. Természetesen mondhatnánk, hogy ez a dolguk. A probléma viszont annyi, hogy a tényekkel vitatkozni nehéz.

Márpedig Andy Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos eddigi munkájának eredményeit tényekkel tudja alátámasztani.


A Figyelő legfrissebb számában megjelent interjúban Vajna elmondja, hogy a magyar filmipar jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt 7-8 évben. Az ellenzék hangos, ám annál kisebb rétege erre persze legyinthet, hogy ez is csak kormánypropaganda.

Ám legyinthet-e bárki egy Oscar-díjra vagy egy Aranymedvére? Ezeket a sikereket pedig a magyar film, ezáltal a magyar kultúra is Andy Vajna alatt érte el, akinek két fő feladata van: a magyar film nívóját emelni, illetve idecsábítani a neves külföldi rendezőket és producereket. A kettő szoros szimbiózisban áll egymással. Az amerikai és európai szakma elitjétől a haza filmesek tanulhatnak, s a külföldi szaktekintélyek is szívesebben jönnek hazánkba dolgozni, ha látják, hogy profikkal is dolgozhatnak együtt. A mozik látogatottsága is jelentősen nőtt, mióta olyan filmek születtek meg, mint a Kincsem vagy a Saul fia.


A beszélgetés során a kormánybiztos kiemelte az Inkubátor-programot. A kezdeményezés arról szól, hogy fiatal, elsőfilmeseket támogatnak, témától függetlenül. A lényege – ahogy Vajna is fogalmazott –, hogy az ötlet legyen jó, legyen benne munka, a politikai hovatartozás nem számít.

Hogy miért jönnek ide a külföldi filmesek forgatni? Hogy lett a TV2-ből sikeres csatorna és hogy mi a magyar film titka, a Figyelő legfrissebb számából megtudhatják.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek