2018. december 11., kedd
Árpád, Árpádina

Sport

Arany, ezüst és bronzeső a magyar szkanderosoktól

Négy arannyal, egy ezüsttel és négy bronzéremmel fejezték be a magyar szkander-válogatott tagjai a szlovákiai Európa Kupát, amelynek Dobrá Voda (Jókő) adott otthont.

Jól teljesített a magyar csapat Szlovákiában

A Magyar Szkander Szövetség információi szerint Barzsó Henrietta négy aranyérmet szerzett. Előbb a 60 kilogrammosok mezőnyében, majd a +60 kilogrammos kategóriában gyűjtött be két-két elsőséget, miután mindkét súlycsoportban jobb kézzel és bal kézzel is diadalmaskodott.


Az ezüstérem Verbóczki Luca nevéhez fűződik, aki a junior 60 kilogrammosok között jobb kézzel lett második, ő egyébként bal kézzel egy bronzot is begyűjtött. További bronzérmesek: Pálmai Tamara, Barzsó Alex, és Gergely András.

Az Európa Kupa az októberi Antalyában megrendezendő szkander-világbajnokság egyik felkészülési állomása volt. A válogatott számára augusztus 25-én kezdődik egy edzőtábor, a magyar közönség pedig a szeptemberi Judgement Day elnevezésű Világkupán láthatja őket. A verőcei világversenyre eddig 15 ország jelezte a részvételi szándékát.


Az open kategóriát a kazah Dimitry Trubin nyerte meg

Ám az Európa-kupa mellett a zagrábi világkupán is részt vettek a  magyar szkander-válogatott tagjai, ahol összesen hét ezüstérmet és két bronzérmet szereztek.
Mint azt Csabai Attila, a Magyar Szkander-szövetség elnöke elmondta, Horvátországban Károlyi András (jobb kézzel), Kulcs Vivien (jobb és bal kézzel), Kulcs Dzsenifer (jobbal ballal), a paramezőnyben pedig Hernyák Imre (jobbal, ballal) lett második. Fábián Zsolt és Helyes Csaba harmadikként zárt. Az open kategóriát a kazah Dimitry Trubin nyerte meg.
– A horvát versenyen, amelyet Alexander Jakovac, a Horvát Szkander Szövetség elnöke szervezett, a magyar indulók profi Világkupa-versenyzőkkel is tudtak küzdeni, és megállták a helyüket az erős mezőnyben –  összegzett Csabai Attila.

Kapcsolódó Cikkek