EUR: 323,29 Ft
CHF: 286,69 Ft
2018. december 17., hétfő
Lázár, Olimpia

Egyéb Eger

Az állatvédők felelnek a gyepmesteri feladatokért

Új kihívás előtt áll az ismert egri állatvédő szervezet: júliustól az Állatokat Védjük Együtt (ÁVE) Alapítvány üzemelteti az egri gyepmesteri telepet – ezt a legutóbbi közgyűlésen szavazta meg a képviselő-testület. Eddig a Városgondozás Eger Kft. végezte a feladatot.

A témával kapcsolatban Habis László polgármester a TV Egernek úgy nyilatkozott: az alapítvány az állatmenhely működése során nagy elkötelezettséget mutatott eddig is, állatbarát szemléletet követnek, és azt gondolja, hogy a gyepmesteri feladatokat is korrekten ellátják majd.


A menhelyen az állatok ellátása a fő feladat, a gyepmesteri telep teendői más jellegűek – mondja az alapítvány vezetője, Társy Diána. Eszerint a kóbor kutyáknak Eger közigazgatási határán belül történő befogására, elhelyezésére, gondozására kaptak most megbízást, az eredeti gazdik megkeresésében, illetve az új gazda megtalálásában kell helytállniuk. Az alapítványnál azt ígérik, mostantól a hétvégén is tartanak ügyeletet, este nyolc óráig, valamint szombatonként – előzetes egyeztetés után – bárki megtekintheti a gyepmesteri telepen folyó munkát. Az alapítvány munkájának vegyes a megítélése Egerben: korábban a Lokál is foglalkozott azzal az esettel, amelynek során a téli fagyban egy egész hétvégén keresztül nem sikerült segítséget kérniük az állatbarátoknak a már akkor is jelentős közpénztámogatást élvező civil szervezettől, amelynek képviselői – egriek szerint – gyakran sértő, arrogáns módon kommunikálnak az állatbarátokkal.

Az alapítvány mostani megbízatása azonban merőben más jellegű, hiszen a gyepmesteri telep üzemeltetésének átvételével kötelező hatósági közfeladatot vállalnak. Így munkájukat nemcsak az alapítványokat felügyelő ügyészég, de a közpénzek költését és a közfeladatokat ellátó hatósági szervek is vizsgálhatják. Az egri polgármesteri hivataltól kapott tájékoztatás szerint az ÁVE Alapítvány gyepmesteri tevékenységével kapcsolatos észrevételeket, bejelentéseket Eger város jegyzőjének kell eljuttatni. Annyi mindenesetre bizonyos: egyértelművé vált, kihez lehet és kell fordulni a kóbor állatokkal kapcsolatos problémák esetén.


Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.