2018. szeptember 25., kedd
Eufrozina, Kende

Egyéb XV.kerület

Az uszoda az egyik kiemelt tétje a szeptemberi polgármester-választásnak!

A XV. kerületi uszoda kezdeményezője kezdetektől a polgári oldal volt. Az elképzelést még 2014-ben, Orbán Viktor látogatásakor László Tamás, a kerület polgármesterjelöltje vetette fel. Ő volt az, aki 2015-ben a teljes volt orosz kórház hasznosítási tanulmánytervében a helyét kijelöltette, az első terveket elkészíttette.

Azóta is folyamatosan támogatja az uszoda ügyét a tervektől a finanszírozásig.


Következetes önkormányzati és hatékony kormányzati támogatás nélkül ez az uszoda nem épül fel

Mint azt László Tamás lapunknak elmondta, 2016-ban a balliberális oldal, élén Lamperth Mónikával, Hajdu Lászlóval és Németh Angélával, az egész volt orosz kórházi területet egy kétes befektetőtársaságnak átjátszotta volna, az erről szóló szándéknyilatkozatban az uszoda nem is szerepelt. Azt Hajduék a kerület szélére, a Szántóföld útra száműzték volna. Németh Angéla 2016-ban még egy mintegy egymilliárd forintba kerülő uszoda létesítését támogatta a Szántóföld úton. Ez most már több mint négyszeresébe, 4,3 milliárdba kerülne.

Nagy kérdés, hogy mindez el tud-e készülni 2020-ra, annyiba fog-e kerülni, mint amennyit most meghatároztak. Az is kérdéses, hogy az üzemeltetés milyen terheket ró majd az önkormányzatra.


A kérdésekre adott válaszok rendkívül bizonytalanok.
Az eredeti, 2016-os költségek mára több milliárddal emelkedtek, további havi kétszázalékos építőipari áremelkedéssel lehet számolni, ami azt jelenti, hogy az uszoda elkészültéig nagyon jelentős, akár milliárdos áremelkedés várható, ezt pedig mind az önkormányzat fogja viselni, ráadásul az uszoda létesítésére vonatkozó taós forrásnak egyelőre csak a 10 százaléka áll rendelkezésre.

Eközben az uszoda lényegesen kisebb lett.
A külső használat lehetősége jelentősen visszaszorul, emiatt nem biztos, hogy beváltja a hozzá fűzött lakossági reményeket. A működtetési költség még mindig nem ismert, ez is százmillióval növekedhet. Ebből a pár kérdésből is látható, hogy az előkészítés szintje, minősége kívánnivalót hagy maga után, és a hozzáértés hiánya mutatkozik, mint mindenben, amihez a jelenlegi vezetés hozzányúlt.

Világosan látszik, hogy a következetes önkormányzati és hatékony kormányzati támogatás nélkül ez az uszoda nem épülhet fel. Ez utóbbi megszerzésére vajon képes-e a jelenlegi kerületvezetés, és megvan-e benne a kellő szakértelem, következetesség és erélyesség ennyi kacskaringó után?
Az uszoda megvalósítása az egyik kiemelt tétje a szeptemberi polgármester-választásnak.

Kapcsolódó Cikkek