EUR: 333,72 Ft
CHF: 305,59 Ft
2019. szeptember 22., vasárnap
Móric

Egyéb Győr

Büszkék lehetünk tűzoltóinkra

Lezajlott az idei háromnapos XIV. Gróf Széchenyi Ödön Országos Tűzoltósport-verseny, ahol az ország hivatásos tűzoltói mérték össze erejüket. A mi megyénk tűzoltói végleg elhódították a vándorserleget, és ezzel történelmet írtak!

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományához tartozó csapat összeszokott, számos nagy sikert ért már el. Azonban idei győzelmükkel történelmet írtak.


Kőváry Adrián tűzoltó törzszászlós, szerparancsnok, csapatvezető a hivatalos eredményhirdető ceremónián
Fotó: BM OKF

– A legjobb eredménnyel zárult a verseny számunkra, hiszen összetettben országos első helyet értünk el, ami óriási szó – kezdte Kőváry Adrián tűzoltó törzszászlós, szerparancsnok, a verseny csapatvezetője. – A horoglétramászásban, a négyszer százméteres váltóban és a kismotorfecskendő-szerelésben is győztünk, egyedül a százméteres akadályfutásban szorultunk a harmadik helyre, de egyáltalán nem panaszkodom, mert ez is tökéletes helyezés. Ezek összességében elegendőek voltak összetettben az országos első helyhez. Így azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy mindenből a legjobbak voltunk – hangsúlyozta a törzszászlós, aki érthető módon roppant büszke csapatára.

Lehet is, hiszen ezek a srácok nemcsak a mindennapi munkájuk során, hanem a sportban is odateszik magukat, a legjobbat hozzák ki magukból, ahol csak elindulnak. S most kitartásból, egységből és akaratból is az egész ország előtt jelesre vizsgáztak.


A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata és vezetőik a kupákkal, középen a vándorserleg, amely végleg Győrben marad
Fotó: BM OKF

– Többször elhódítottuk már az országos vándorserleget, most harmadszorra is sikerült. Ez pedig azt jelenti, hogy itt marad nálunk, mi vagyunk az örökös tulajdonosai – zárta Kőváry Adrián csapatvezető.

– Összesen tizenegyen vagyunk a csapatban, tíz fő versenyzővel és egy felkészítővel – vette át a szót a csapat egyik leggyorsabb tagja, Strobl Gergely főtörzsőrmester, akink a horoglétramászás a specialitása. – Idén két mosonmagyaróvári és két csornai kolléga csatlakozott hozzánk, győriekhez. Minden versenyszámban szerepeltem, de a legjobban a horoglétramászás sikerült, országosan a negyedik lettem, éppen csak lecsúszva a dobogóról. A csapatszellem kiváló, mindenki odatette magát, nagyon büszke vagyok rájuk, és gratulálok mindenkinek. Ami a legfontosabb: ezt egyedül nem értem volna el. Kellett az ő segítségük, kellett, hogy húzzuk egymást, s így közösen értük el a végső sikert – mondta Strobl főtörzsőrmester.

A boldog győztes csapat és az idei versenyen megszerezett trófeák
Fotó: BM OKF

A srácok tehát történelmet írtak, örökre a megyei igazgatóságnál marad a serleg, mutatva ezzel a kezdő tűzoltóknak a követendő utat: hivatásukon belül egyszerre kiváló szakemberek és kiváló sportolók is lehetnek.

Kapcsolódó Cikkek

  • Jól halad a sétány építése

    Jól halad a sétány építése

    Heteken belül elkészül az Újhegyi sétány harmadik szakaszának felújítása. A 2016-ban átadott első, majd a 2019 tavaszán elkészült második ütemet követően az önkormányzat immár teljes hosszában újjávarázsolja a kerület legnagyobb lakótelepének főutcáját.

  • Grezsa könnyen járható várossá tenné Vásárhelyt

    Grezsa könnyen járható várossá tenné Vásárhelyt

    Öt év alatt 50 kilométernyi utat újítana fel a vásárhelyi polgármesterjelölt, aki rendbe tenné a város járdáit, növelné a tram-train szerelvények számát, kártalanítaná a nyomvonal mellett lévő üzleteket, és elektromos buszokkal oldaná meg a helyi tömegközlekedést.

  • Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné Posztovics Ilona, a DK és a többi ellenzéki párt polgármesterjelöltje vértesszőlősi önkormányzati képviselőként arra szavazott, hogy Vértesszőlős a Tatai járáshoz tartozzon, ne Tatabányához – ismertette sajtótájékoztató keretében Salló Győző.