2018. szeptember 18., kedd
Diána

Egyéb Dunaújváros

Dunaújvárosi játékos is van a világbajnok csapatban

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának játékosa, Klujber Katrin is tagja volt a világbajnoki aranyat nyert junior női kézilabda-válogatottnak. A DKKA fiatal klasszisa a döntőben nyolc góllal járult hozzá a nemzeti együttes sikeréhez. 

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiával EHF-kupát nyert Klujber Katrin a klubcsapat mellett a juniorválogatottal is felküzdötte magát a csúcsra: világbajnoki címig jutott. A döntőben Norvégia korosztályos csapatával mérték össze tudásukat a magyar lányok, akik fordulatos mérkőzésen szerezték meg a győzelmet és vele együtt a világbajnoki aranyérmet. Az első félidő után még a norvégok álltak jobban, akik két góllal vezettek harminc percnyi játékot követően. A második felvonásban azonban magára talált a debreceni Főnix Csarnokban játszó magyar válogatott, amely annak ellenére is „behúzta” a mérkőzést, hogy a félidő derekától nélkülöznie kellett a csapatkapitányt, Lakatos Ritát, aki sérülés miatt kényszerült idő előtt elhagyni a pályát. Magyarország nemzeti együttese összesen 18 gólt szerezve hozta a második játékrészt, így végül 28-22-re megnyerte a találkozót. A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia játékosa, Klujber Katrin összesen 8 találattal (hat mezőnygóllal és két hétméteressel) járult hozzá a csapat sikeréhez.


Kapcsolódó Cikkek

  • Tovább növelte előnyét a Ferencváros

    Tovább növelte előnyét a Ferencváros

    A Budapest Honvéd vendégeként 1-0-ra győzött a Ferencváros az NB I-es labdarúgó-bajnokságban, így a tabellán négy pontra nőtt a különbség a listavezető és a második helyezett Honvéd között.

  • Újabb többmilliárdos beruházás

    Újabb többmilliárdos beruházás

    Lassan megszokottá válnak Debrecenben a nagyberuházások. Ezek közé tartozik az Egyetem téri campus területén csaknem hárommilliárd forintból, 2019 végére felépülő modern, többfunkciós tanulóközpont is.

  • A Vass Lajos a kézisek második otthona lesz

    A Vass Lajos a kézisek második otthona lesz

    Birtokba vehették a diákok a Vass Lajos Általános Iskolában nemrég elkészült új kézilabdapályát, amely a kormány hárommilliárd forintos „Rekortánpálya-fejlesztési programja” részeként, a Magyar Kézilabda Szövetség beruházásában valósult meg idén nyáron.