2018. december 14., péntek
Szilárda

Egyéb Kecskemét

Egy plus size nő is lehet szexi!

Leskowsky Laura igazi győztes. Előbb megküzdött az agydaganattal, majd az életmentő műtét mellékhatásaként 30 kiló plusz rakódott rá. Ő azonban sok más nővel és a trendekkel ellentétben boldog és szexi nő maradt. A közelmúltban első udvarhölggyé választották a Balatonlellén megrendezett Országos Plus Size Queen Szépségversenyen Miss kategóriában. Emellett az előítéletek ellen is harcba száll nap mint nap. Többek között erről is beszélgettünk a kecskeméti kórház munkatársával.

Leskowsky Laura a megpróbáltatások ellenére magabiztos, szexi nő maradt

– Hogy jutott eszedbe jelentkezni a versenyre?


– Egy ideje mondogatták már a barátaim, hogy meg kellene mutatnom magamat, mert szerintük dekoratív és fotogén vagyok, jól tudom viselni a pluszkilókat. Ők találtak rá a felhívásra, és lényegében nem hagytak más választást, mint hogy jelentkezzek. Azt mondták, vagy ők neveznek be, vagy én, döntsem el. Végül meghajoltam az akaratuk előtt.

– Innen egyenes út vezetett Balatonlellére?


– Nem. A jelentkezők közül választották ki azokat, akiket behívtak a castingra. Az én korosztályomban 60-70-en lehettünk, és 15-en jutottunk a top 15-be, akik részt vehettek a döntőn. Bár táborunk nem volt, egy stylistot rendeltek mellénk, aki sokat segített a felkészülésben. Többször mentem fel Pestre, hogy megbeszéljük, mi áll jól nekem, hogyan tudjuk kifejezni a stílusomat, és elpróbáltuk a koreográfiát is.

 

– Meglepett, hogy ilyen nagy sikered lett?

Laurát (jobbról a második) első udvarhölggyé választották az Országos Plus Size Queen Szépségversenyen Miss kategóriában

– Ez volt életem egyik legizgalmasabb, leghosszabb és legfárasztóbb napja, ugyanakkor a legboldogabb is. Fokozta az izgalmakat, hogy aznap volt az unokahúgom esküvője Dombóváron, amit a világ minden kincséért se hagytam volna ki. Hihetetlen öröm volt számomra, hogy elnyertem az első udvarhölgyi címet, és szerencsére időben odaértem az esküvőre is. Azt hiszem, ilyen egy tökéletes nap.

– Rajtad kívül két kecskeméti résztvevője is volt a versenynek. Szurkoltatok egymásnak?

– Természetesen. Ráadásul mindannyian egészségügyi dolgozók vagyunk. Szántó Anikó, aki a Mrs. kategóriában második udvarhölgy lett, régebben a kórházban dolgozott, Mázas Anikó pedig jelenleg is az újszülöttrészleg munkatársa.

– Egy betegség miatt lettél telt szépség. Hogy sikerült megbékélned a testalkatoddal?

– 21 éves koromban agydaganatot diagnosztizáltak nálam, a pesti, Amerikai úti kórházban hajtották végre életmentő műtétemet. Mivel a daganatot a hormonközpontomból vágták ki, 31 kilót híztam. Azt hiszem, az volt a szerencsém, hogy az akkori párom teljes vállszélességgel kiállt mellettem. Normál alkatú voltam, amikor belém szeretett, de sohasem éreztem mellette, hogy nem tart szépnek. Így nem sérült az énképem a drasztikus hízás miatt.

– A verseny célja volt, hogy megmutassa, milyen sokféle lehet a szépség. Te is küldetésednek tekinted a plus size lányok képviseletét?

– Tudom, hogy sok hozzám hasonló alkatú nő küzd önbizalom-problémákkal. Nem tudják elfogadni magukat, nem hisznek abban, hogy pluszkilókkal is szexisek lehetnek. Nekik is szerettem volna megmutatni, hogy igenis van mire büszkének lennünk. Sokan fordulnak hozzám tanácsért. Kérdezik, hogy érezhetnék magukat jól a bőrükben moletten is. Persze próbálok segíteni nekik, de valójában csak ők tudják megváltoztatni hozzáállásukat. Kívül-belül szeretni kell magunkat ahhoz, hogy ezt a külvilág felé is kisugározzuk.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.