EUR: 326,49 Ft
CHF: 280,37 Ft
2018. július 20., péntek
Illés

Külföld

Film készül a thaiföldi barlangban rekedt és kimentett focicsapat történetéből

A Pure Flix Entertainment produkciós cég filmet tervez a thaiföldi barlangban rekedt, majd onnan kimentett gyerek focicsapat történetéből – írta a The Hollywood Reporter.

A cég a God’s Not Dead című, vallásos indíttatású filmjeiről vált ismertté. Igazgatója, Michael Scott napokon át tartózkodott a mentőakció helyszínén, mivel részben Thaiföldön él.


“Hihetetlenül inspiráló a bátorság és hősiesség, amit a mentők tanúsítottak, ezért film lesz a történetből” – mondta el telefonon a lapnak.

Valószínű, hogy a stúdió Pinnacle Peak nevű, szélesebb közönségrétegnek szóló mozikat jegyző brandjének filmjeként kerülhet vászonra a történet.


“Nem feltétlenül kell keresztény filmnek lennie, fontos, hogy inspiráló legyen” – tette hozzá.

Mint mondta, beszélt a mentőcsapat 90 búvárja közül néhánnyal, thai kapcsolatain keresztül a kis focisták családtagjai közül is volt, akit utolért.

A kimentett gyerekekkel és edzőjükkel nem találkozhatott, hiszen megmenekülésük után azonnal kórházba vitték őket.

A producer forgatókönyvírókat keres a következő néhány hétben a filmhez, amelyet a tervek szerint 30-60 millió dolláros (8,3-16,6 milliárd forint) költségvetésből készítenek a Kaos Entertainmenttel közösen.

Az összeg nagyobb, mint amennyit a Pure Flix és a Pinnacle általában költeni szokott egy-egy produkcióra.

Scott öt filmet forgatott Thaiföldön 2008 és 2011 között, megpróbálja a barlangi mentésről szóló mozit is az országban készíteni.

Elmondta, hogy Szarman Kunan thaiföldi búvár pénteken, mentés közben bekövetkezett halála óta még közvetlenebbül érinti a történet, hiszen a volt haditengerész a felesége közeli barátja volt.

“Nemcsak egy filmről van szó. Tiszteletünket akarjuk leróni mindenki előtt, aki részt vett a mentésben” – fűzte hozzá.

A tizenhárom fős csoport egy áradást követően rekedt a Bangkoktól 1000 kilométerre északra fekvő Tham Luang barlangrendszerben június 23-án.

A 11 és 16 év közötti gyerekekre és 25 éves edzőjükre kilenc napig tartó kutatás után találtak rá búvárok. Kedden a felszínre hozták az utolsó gyereket és az edzőt is.

Ez történt korábban:

Kapcsolódó Cikkek

  • A nap képe: A jég fogságában

    A nap képe: A jég fogságában

    Az űrből is látható az a jéghegy, amely veszélyesen közel sodródott egy grönlandi faluhoz. Az Európai Űrügynökség (ESA) kedden hozott nyilvánosságra egy képet, amely az óriási jéghegyet ábrázolja Innaarsuit partjainál.

  • Órákat gyalogolt, hogy ne késsen az első munkanapján

    Órákat gyalogolt, hogy ne késsen az első munkanapján

    Az alabamai Walter Carr az első munkanapjára készült, amikor autója felmondta a szolgálatot. A balszerencsés helyzetet tetőzte, hogy egyik ismerőse sem tudta bevinni, így gyalog indult el 32 kilométerrel arrébb található új munkahelyére, ugyanis Walter nem akarta már az első napját kihagyással indítani.

  • Netanjáhú: A magyar zsidók félelem nélkül élnek

    Netanjáhú: A magyar zsidók félelem nélkül élnek

    Azonos módon látják a 21. század néhány kérdését az izraeli miniszterelnökkel, így a biztonság, a terrorizmus elleni harc, a határvédelem kérdését és a modern kori antiszemitizmus problémáját – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Jeruzsálemben, a Benjámin Netanjahúval közösen tett sajtónyilatkozatában.