2019. szeptember 18., szerda
Diána

Egyéb Székesfehérvár

Folytatja kormánymegbízotti munkáját Simon László

Négy év után folytatja a megkezdett munkát Simon László a Fejér Megyei Kormányhivatal élén; Orbán Viktor miniszterelnök – a Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára – 2018. július 1-jétől kinevezte Fejér megye kormánymegbízottjának.

Simon László továbbra is kiemelt figyelmet kíván fordítani a Fejér Megyei Kormányhivatal hatékonyságának növelésére Fotó: fejer.hu

Simon László felsőfokú tanulmányait a Rendőrtiszti Főiskolán, majd a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte, ahol 1999-ben doktori címet szerzett. Eddigi életpályáját a közszolgálatban töltötte. A Belügyminisztérium állományában 1996–2012. között különböző szintű rendőri feladatokat látott el, volt rendőrőrsparancsnok, majd városi rendőrkapitány és megyei rendőrfőkapitány – emlékeztetett közleményében a kormányhivatal.


A közigazgatás területén 2013. június 20-tól tevékenykedik, előbb a Fejér Megyei Kormányhivatal igazgatói feladatkörét, majd a főigazgatói teendőket látta el. Ezt követően, 2018. május 17-ig, a Fejér Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottként dolgozott. Ebben a pozíciójában kiemelt feladatának tekintette az ügyfélközeli, hatékony közigazgatás megteremtését. Ennek keretében részese volt a járási hivatalok tevékenysége kiteljesítésének, a Fejér Megyei Kormányhivatal külső és belső integrációja megteremtésének.

Simon Lászlónak a következő időszakra vonatkozó elképzelései az előző négy évben megalapozott folyamatok továbbfejlesztését szolgálják. Továbbra is kiemelt figyelmet kíván fordítani a Fejér Megyei Kormányhivatal hatékonyságának növelésére, a személyi állomány felkészültségének és megbecsültségének erősítésére, hogy az állampolgárok még magasabb szintű kiszolgálásban részesüljenek a közigazgatási közszolgáltatások területén. Fontosnak tartja, hogy a közigazgatási eljárások tovább egyszerűsödjenek, az állampolgárok az ügyeiket gyorsan, a kor követelményeinek megfelelő színvonalon intézhessék.


Simon László személyes meggyőződése szerint a Fejér Megyei Kormányhivatalnak a jövőben is az állampolgárokért, a vállalkozásokért, a gazdaság fejlesztéséért kell tevékenykednie. Ennek során a legfontosabb szlogen továbbra is a „Miben segíthetünk?” kell, hogy legyen – fogalmazott.

Kapcsolódó Cikkek

  • A BDO-é a legjobb csapat

    A BDO-é a legjobb csapat

    Minden eddiginél kiegyenlítettebb küzdelmet hozott a legjobb céges focicsapatok Tatabányán rendezett döntője, ahol fővárosi győztes vihette haza a serleget vasárnap a Földi Imre Sportcsarnokból.

  • Meghalt Marton László

    Meghalt Marton László

    Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében, csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező –…

  • Darth Vader beveszi a Bálnát

    Darth Vader beveszi a Bálnát

    Idén decemberben mutatják be a mozikban a Csillagok Háborúja kilencedik epizódját, amely a Skywalker kora címet kapta. Az ikonikus űreposz budapesti rajongói pedig most nem akárhogy készülhetnek a premierre, hiszen szeptember 15-től a Bálnába költözik a Csillagok háborúja – The Fans Strike Back kiállítás.

  • Még virágosabb lett a Szent István út

    Még virágosabb lett a Szent István út

    Újabb automata öntözőrendszerrel felszerelt virágládák helyeztek ki a nagy forgalmat elbíró Szent István útra, így ismét sokkal barátságosabb és zöldebb lett a győri belváros.