EUR: 323,10 Ft
CHF: 286,87 Ft
2019. január 16., szerda
Gusztáv

Belföld

Folytatódhat a beruházások növekedése a mezőgazdaságban

A magyar agrárvállalkozók kétharmada támogatások nélkül is fejlesztette gazdaságát az elmúlt évben, harmaduk pedig idén tovább növeli a beruházásokra fordított összeget – derült ki a Budapest Bank Agrár Gazdasági Indexéből, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.

A Budapest Bank megbízásából a GfK Hungária Piackutató Intézet által készített – május 17. és június 5. között végzett – reprezentatív kutatás szerint a mezőgazdaságban óvatos optimizmus uralkodik, ami leginkább az erős beruházási hajlandóságban mutatkozik meg és a rendelkezésre álló forrásoknak valamint az alacsony kamatkörnyezetnek köszönhetően tavaly óta magas szinten stabilizálódott.


A felmérés szerint a kapacitásbővítés helyett inkább a modernizációra koncentrálhatnak a mezőgazdaságban: 42 százalék tervezi, hogy elkezdi használni vagy tovább bővíti a már alkalmazott precíziós technológiai elemeket. A bank szakértői szerint ez részben választ adhat a mezőgazdaságot is érintő kihívásokra, amelyeket a foglalkoztatottság magas szintje jelent, ezen kívül lehetőséget teremt a magasan kvalifikált, fiatal munkaerő bevonzására is.

A megkérdezettek 67 százaléka hajtott végre beruházást tavaly, ami a két évvel korábbihoz képest 17 százalékpontos emelkedés. Az 500 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező gazdaságok kiemelkedően aktívak voltak, közülük közel 90 százalék kezdett valamilyen fejlesztésbe, ugyanakkor 80 százalékos beruházási aktivitást mértek a vegyes gazdaságokban és az 500 állatnál többet tartó vállalkozásoknál.


A felmérés szerint technológia fejlesztést 64 százalékban terveznek a gazdálkodók, közel kétszer annyian, mint két évvel ezelőtt.

A tavalyi eredményekhez képest valamelyest nőtt a bankhitel vagy lízing segítségével megvalósuló beruházások aránya. A fejlesztéseket 60 százalékban saját, 30 százalékban banki forrásból hajtják végre a vállalkozások. A bankhitelek arányát a finanszírozási mixben az agrárcégek 20 százaléka növelné a következő 12 hónapban, lízingfinanszírozást pedig 15 százalékkal többen vennének igénybe – közölték.

Kapcsolódó Cikkek

  • Balliberális párttá vált a Jobbik

    Balliberális párttá vált a Jobbik

    Páros lábbal szállt bele Gyöngyösi Mártonba, volt pártja elnök-helyettesébe és az őt védő Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterbe Volner János, a Jobbikból a Mi Hazánk Mozgalomba igazolt képviselő.

  • 23-24 százalékkal bővült az építőipar 2018-ban

    23-24 százalékkal bővült az építőipar 2018-ban

    Vélhetően 23-24 százalékkal bővült az építőipar teljesítménye 2018-ban az előző év azonos időszakához képest – kommentálták piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által az építőipar novemberi teljesítményéről kedden kiadott jelentést.

  • Felfüggesztett börtönre ítélték a védett lepkékre vadászó cseheket

    Felfüggesztett börtönre ítélték a védett lepkékre vadászó cseheket

    Természetkárosítás miatt jogerősen egy év két hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Berettyóújfalui Járásbíróság kedden azt a négy cseh állampolgárt, aki 2017 szeptemberében fokozottan védett szikibagolylepkékre vadászott a biharsági tájvédelmi körzetben – közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-vel.