EUR: 323,60 Ft
CHF: 285,83 Ft
2018. szeptember 24., hétfő
Gellért, Mercédesz

Külföld

Halálos áldozatokat követelt az árvíz, utakat és hidakat mosott el Romániában – Videó!

Több halálos áldozatot is követelt, országutakat mosott el és egy vasúti hidat is tönkretett az árvíz Romániában, az ország csaknem száz településén keletkeztek jelentős károk – derült ki a bukaresti belügyminisztérium vasárnapi összesítéséből.

Vasárnap a moldvai Karácsonkő (Piatra Neamt) határában holtan találták meg azt a 48 éves férfit, akit a hordalékfák kihalászása közben még szombaton sodort el a víz a több kilométernyire lévő Garnicea községben.


Egy Arges megyei férfi akkor vesztette életét, amikor lóháton próbált átkelni a megáradt patakon, egy 81 éves Botosani megyei asszony pedig saját otthonában halt meg, amikor a zivatarok által megrongált házban rászakadt az átázott mennyezet. A hatóságok szerint vízbefulladt az a Vrancea megyei Poiana Cristei-en korábban eltűntnek nyilvánított 70 éves asszony is, akinek a holtestét szombat este találták meg.

A hatóságok szombaton 760, vasárnapra virradó éjszaka pedig további 45 embert lakoltattak ki az árvíz elől, a legtöbbet – több mint hatszázat – Kovászna és Brassó megyében. A több napig tartó heves zivatarok következtében megáradt hegyi patakok több mint 250 házat és 14 főutat öntöttek el.


Vasárnap délben is szünetelt a közlekedés öt főúton és 13 megyei úton. Továbbra is járhatatlan egyebek mellett a Borszéket Karácsonkővel összekötő DN 15-ös főút Poiana Teiului térségében és a Csíkkozmást Kézdivásárhellyel összekötő DN 11B főút Kászonújfalu, illetve Kézdiszárazpatak térségében.

Hét megyei úton is szünetel a közlekedés, közöttük a Kézdivásárhelyt Kovászna városával összekötő DJ 121-es úton Imecsfalva és Szentkatolna között.

A Brassó megyei Bodola (Budila) községben a vasúti híd központi pillérét sodorta el az ár, a híd leomlott, már csak a vasúti pálya elemei lógnak a levegőben.

Vasárnap már csak elvétve fordulhatnak elő Romániában kisebb zivatarok, de a vízügyi szolgálat által az Olt felső szakaszára kiadott narancssárga (másodfokú), illetve a moldvai Szeret és Prut vízgyűjtő medencéjére kiadott sárga (első fokú) árvízvédelmi riasztás vasárnap estig érvényben marad.

Kapcsolódó Cikkek