2018. október 23., kedd
Gyöngyi

Belföld

Az ellenzék félrevezeti az embereket

Az ellenzéki pártok félrevezetik az embereket, amikor egy magát politikán kívülinek beállító, valójában nagyon is politikai pályán dolgozó, álcivil jelölt mögött sorakoznak fel a vasárnapi józsefvárosi időközi választás előtt – közölte Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője kedden Budapesten újságírók előtt.

Halász János felidézte: Győri Péter polgármesterjelölt mint SZDSZ-es képviselő 12 éven keresztül vett részt a Demszky-korszak “legsötétebb városvezetésében”, ráadásul a sokat támadott lakásgazdálkodási bizottság vezetője volt.


Győri Péter polgármesterként ugyanazt a rombolást hajtaná végre, mint amit Demszky Gábor és barátai a fővárost vezetve – fogalmazott a fideszes politikus.

Vele szemben Sára Botond, a Fidesz-KDNP jelöltje az itt élők érdekeit képviseli, hatéves alpolgármestersége alatt azon dolgozott és azon dolgozik most is, hogy rend és fejlődés jellemezze a kerületet – mondta.


Halász János kitért arra is, hogy az ellenzéki pártok nem mernek a választók elé állni, hiszen a mostani időközi választáson a Fidesz-KDNP-n kívül egyetlen parlamenti pártnak sincs jelöltje.

Értékelése szerint az április 8-i választások óta az ellenzéki oldalon tovább nőtt a káosz, pártok szakadásának, megszűnésének, frakciók átalakulásának lehetünk tanúi.

Józsefvárosban vasárnap tartanak időközi polgármester-választást, mert Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselővé választása után – összeférhetetlenség miatt – április 17-i hatállyal lemondott a tisztségről.

Kocsis Máté 2009 novembere óta töltötte be a polgármesteri tisztséget Budapest VIII. kerületében, ahol 2010-ben és 2014-ben is újraválasztották.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek