2019. november 19., kedd
Erzsébet

Belföld

Hatszáz járatot töröl a Ryanair a jövő héten sztrájk miatt

Története legnagyobb sztrájkjára készül a Ryanair ír diszkont légitársaság, a cég közlése szerint 600 járatot töröltek a jövő hét szerdai és csütörtöki menetrendből.

A Ryanair sokáig nem ismerte el a szakszervezeteket, majd a tavaly októberben a személyzet hiánya miatt bejelentett járattörlések óta több országban is megkezdhette tevékenyégét több pilóta- illetve légiutas-kísérő érdekképviselet. Ezzel is magyarázható, hogy a Ryanair első nagy sztrájkhelyzetét éli meg, amelynek során a belga, portugál és spanyol légiutas-kísérők fognak sztrájkolni.


A légitársaság elővigyázatosságból döntött úgy, hogy járatai 12 százalékát törli a jövő szerdai és csütörtöki menetrendből, ez mintegy 50 ezer utazót érint.

A légitársaság leszögezte: a jogalap nélküli sztrájkkal semmit nem érnek el a szakszervezetek csak azt, hogy több család nyaralását akadályozzák.

A Reuters szerint a személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig csak akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással. Emiatt a személyzet 34 pontból álló, a munkakörülményeiket javító követelést fogalmaztak meg.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Így alakul át a szakképzés jövőre

    Így alakul át a szakképzés jövőre

    Teljesen átalakul a szakképzés jövőre: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig “dobbantóprogram” segítségével próbálják meg szakmához juttatni.

  • Rátámadt a rendőrökre egy idegenrendészeti őrizetben lévő szír férfi

    Rátámadt a rendőrökre egy idegenrendészeti őrizetben lévő szír férfi

    Elrendelte a Debreceni Járásbíróság egy idegenrendészeti őrizetben lévő szír férfi letartóztatását, mert rátámadt két rendőrre múlt kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság őrzött szálláshelyén – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.

  • Orbán Viktor: A Gyurcsány-korszak embereit visszahozták

    Orbán Viktor: A Gyurcsány-korszak embereit visszahozták

    Rendbontás, agresszió és trágárság egyetlen munkahelyen sem engedhető meg. Ha ezt nem teheti meg egy magyar munkavállaló, miért tehetnék meg a Jobbik képviselői – így válaszolt Orbán Viktor a jobbikos Jakab Péternek, aki az országgyűlési képviselőkre vonatkozó szigorúbb szabályokról kérdezte a miniszterelnököt.