EUR: 323,94 Ft
CHF: 287,64 Ft
2018. szeptember 22., szombat
Móric

Sport

Iniesta vasárnap bemutatkozhat a japán bajnokságban

Szerdán megérkezett Japánba, s vasárnap már be is mutatkozhat új csapatában, a Vissel Kobében Andres Iniesta, a spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója.

A játékost mintegy 300 lelkes szurkoló fogadta a repülőtéren, ő pedig úgy fogalmazott: a lehető leghamarabb játszani akar, s bár hosszú volt az utazás, nagyon várta már, hogy megérkezzen, s a hétvégére már jó fizikai állapotban lesz.


“Remélem, jó játékkal örvendeztetem majd meg a drukkereket” – tette hozzá.

Iniestának a németek világbajnoka, Lukas Podolski is csapattársa lesz új együttesében, amelyben a szokásos nyolcas számú mez lesz az övé.

A futballista 2010-ben világ-, 2008-ban és 2012-ben Európa-bajnok lett a spanyol válogatottal, eddigi klubjával, az FC Barcelonával pedig többek között négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, kilencszer pedig a La Ligát. A 34 éves labdarúgó – aki az oroszországi világbajnokság után lemondta a válogatottságot – a mostani szezon zárultával hagyta el, 16 év után a katalánokat és igazolt a szigetországba.

Vasárnap a Kobe a Shonan Bellmare csapatát fogadja a helyi élvonalban, a J.League-ben.

Kapcsolódó Cikkek