EUR: 323,40 Ft
CHF: 286,76 Ft
2018. december 17., hétfő
Lázár, Olimpia

Egyéb Szeged

Itt duplán keres a Pet Shop Boys?

Majdnem nettó 58 millió forintért jön el a SZIN-re a Pet Shop Boys. Elsőre ez igen magas gázsinak tűnik, még a britek leghíresebb popduója esetében is.

A június 22-i közgyűlés előterjesztései között szerepel, hogy az idén 50 éves fesztiválra „a rendezvény jubileumhoz méltó megrendezéséhez” 50 millió forint külön támogatást ítélt meg az önkormányzat. A hivatalos dokumentumból kiderült az is, hogy idén a SZIN legismertebb külföldi fellépője a Pet Shop Boys együttes lesz, amelynek koncertjére augusztus 24-én kerül sor. A Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője az együttes menedzsmentjét ellátó Cage Tours LLP nevű szervezettel már megkötötte a 185 ezer euró, azaz (a teljesítés napján) 57 579 400 forint + áfa összegű szerződést, amelynek pénzügyi teljesítése – a népszerű együttes fellépésének biztosítása érdekében – 2018. március 22. napján megtörtént.


Ők a leghíresebb brit pop duó – de az 58 milliós gázsi soknak tűnik

Az irtózatosan magasnak tűnő ár – amely több mint 73 millió forintot jelent bruttóban – a cateringet, a szállást és az utat nem tartalmazza.

Az árat azonban a nemzetközi fellépők esetében sok tényező befolyásolja. Azt is figyelembe veszik, hogy éppen mennyire népszerű az együttes, mennyire hívják őket koncertezni máshová, mennyire népszerű a rendezvény, mekkora közönség előtt kell fellépniük. Csökkenti az árat, ha ugyanabban az időszakban környező országokban is színpadra állnak, így nem kell a fél világot átutazniuk csak azért, hogy Magyarországra jöjjenek. Szempont az is, hogy a menedzsment, illetve a fellépők ügynöksége mennyi jutalékot számít fel.


A magyar sztárok sem olcsók

Néhány hete járta be a sajtót egy lista, amelyen a magyar popzene topelőadóinak java szerepel, a díjazásukkal együtt. A rekorder Rúzsa Magdi 3 millió 400 ezer forinttal, aki a másfél órás koncert mellé még 650 forintot is felszámol leutazott kilométerenként. Charlie például 1 millió 265 ezer forintért játszik 90 percet.

Rendezvényszervezésben jártas forrásainktól úgy tudjuk, hogy a Pet Shop Boys négy éve 80-100 ezer euróért (az akkori árfolyamon számítva 24-31 millió forint) lépett fel a Budapest Parkban, amely ár szintén nem tartalmazta az utat és a szállást. Összehasonlításképpen: az idei SZIN másik fellépője, Sean Paul tarifája információnk szerint 100-120 ezer euró. 2015-ben a Scooter 25 ezer euróért lépett fel, ami az akkori árfolyamon számítva majdnem 8 millió forint.

Extrém tarifákról is hallottunk: például a Metallica és a Guns N’ Roses 1-1 milliárd forintért koncertezik.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.

  • Egyedi értékeket őriznek

    Egyedi értékeket őriznek

    A hucul lovaktól a Bodrog vízi élményútvonalig: természetvédelmi és a természeti értékekre épülő turisztikai célú fejlesztések kezdődtek az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) működési területén.