2019. január 21., hétfő
Ágnes

Belföld

Jövőre 850 millió forinttal több jut a nevelőszülői hálózat bővítésére

A nevelőszülő hálózat bővítésére a következő évben 850 millió forinttal több jut a pénteken elfogadott költségvetés szerint – mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára vasárnap a Békés megyei Doboz melletti Szanazug üdülőtelepen.

Az immár 22. alkalommal megrendezett Ágota Tábor megnyitóján elmondta, hogy a kormány nagyon fontosnak tartja a nevelőszülői hálózat működését és erősítését, amely megteremti a családi élet melegét azoknak a gyermekeknek is, akiknek ez nem adatott meg.


Fülöp Attila az idei tervekről szólva jelezte, hogy ősszel országos kampányt indítanak, amelyben fel kívánják hívni a figyelmet arra, hogy a nevelőszülői hivatás több mint foglalkozás, és várják azokat, akik úgy érzik, hogy szeretnék ezt a jószolgálati társadalmi szerepet betölteni.

Az államtitkár elmondta, hogy napjainkban ebben az ellátó rendszerben mintegy 21 ezer kiskorú és 2500 nagykorú fiatal nevelkedik.

Az Ágota Táborban tíz napon keresztül csaknem 400 gyermek táborozik az üdülőtelepen, akik az ország minden területéről érkeztek.

A szervezők gazdag kulturális, sport és szórakoztató programokkal, például Ki mit tud?, kézműves foglalkozás, foci, tollas, csocsó, asztalitenisz várják a gyermekeket, de lesz szépségverseny, roma est és számos más kikapcsolódást jelentő rendezvény.

Kapcsolódó Cikkek

  • Szánalmasan kevesen tüntettek

    Szánalmasan kevesen tüntettek

    Nagyobb volt a füstje, mint a lángja a szombatra meghirdetett ellenzéki demonstrációsorozatnak, amelynek az volt a célja, hogy leállítsák az országot.

  • Kígyózó sor a Corvin mozi székeiért

    Kígyózó sor a Corvin mozi székeiért

    Óriási volt az érdeklődés a Corvin mozi székei iránt, ugyanis péntek délelőtt 10 és 12 óra között hatalmas tömeg állt sorba, hogy az 1000 forintos régi moziszékekből legalább egyet hazavihessen.

  • A többség elutasítja az ellenzék színjátékát

    A többség elutasítja az ellenzék színjátékát

    A magyar emberek 60 százaléka szerint az ellenzéki pártok és politikusok a hatalomra jutás érdekében használják fel a tüntetések adta szereplési lehetőséget – derült ki a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásából.