EUR: 323,76 Ft
CHF: 284,54 Ft
2018. augusztus 21., kedd
Sámuel, Hajna

Belföld

Kásler Miklós: 2010-hez képest megduplázódott a családok támogatása

Megduplázódott 2010-hez képest a családtámogatásra jutó összeg, amely így eléri a 2000 milliárd forintot – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a jövő évi büdzséről szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

A miniszter elmondta, az adókedvezményeknek köszönhetően 2011 óta mintegy 2250 milliárd forint maradt a családoknál.


Hozzátette, nemcsak a “materiális javakat” növeli a kormány, hanem nagy hangsúlyt fektet az iskolák, óvodák felújítására, támogatására, és mindez jövőre is folytatódik.

A miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt is mondta, hogy a kedvező gazdasági és politikai környezet, valamint az emberek szorgalma miatt történelmi mélyponton van a munkanélküliség az országban. Ugyanakkor az átlagbérek az utóbbi hat évben 51 százalékkal nőttek.


A mélyszegénységben élők helyzetén is változtatott, hogy sok munkalehetőség van, sőt bizonyos területeken munkaerőhiány is kialakult – tette hozzá.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Ügyeskedéshez alapít pártot a Soros-szervezet

    Ügyeskedéshez alapít pártot a Soros-szervezet

    Pártot alakítanak Soros György migrációért felelős helytartói, hogy ne kelljen adózni a spekuláns támogatásai után – írta meg a Pesti Srácok. A Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott a Migration Aid, hogy ezzel új dimenzióba lép a hatalommal vívott harcuk.

  • Meghiúsult az ellenzék öncélú akciója

    Meghiúsult az ellenzék öncélú akciója

    Soron kívüli ülést hívtak össze az Országgyűlésben az ellenzéki pártok a múlt hét pénteken az ápolási díj emelésének, illetve a kilakoltatással szembenéző devizahitelesek ügyében.