EUR: 323,76 Ft
CHF: 284,54 Ft
2018. augusztus 21., kedd
Sámuel, Hajna

Külföld

Kevesebb eséllyel élhetik túl a rákbetegséget, akik ehhez a terápiához fordulnak

Azok a rákbetegek, akik úgynevezett kiegészítő terápiákhoz folyamodnak, nagyobb valószínűséggel fordulnak el a hagyományos kezelésektől és teszik kockára a túlélési esélyeiket – állapította meg egy amerikai tanulmány.

A tudósok 1290 amerikai rákbeteg adatainak elemzésével azt találták, hogy akik kiegészítő terápiákat – többek között speciális diétát, vitaminkúrát, akupunktúrát, jógát – használnak, gyakrabban utasítják el az életmentő műtétet vagy kemoterápiát – írta a BBC hírportálja.


A JAMA Oncology című szaklap friss számában megjelent tanulmány készítői 258 olyan páciens adatait vizsgálták, akik legalább egy hagyományos kezelés mellett kiegészítő terápiákat is igénybe vettek. Az adatokat összevetették 1032 olyan betegével, aki csak hagyományos kezelésben részesült.

Azt találták, hogy a kiegészítő kezeléseket kapó betegek kisebb aránya – 82,2 százaléka – éri meg a terápia kezdetétől számított ötödik évet, mint a csak hagyományos módon kezelt páciensek (86,6 százalék).


Több mint kétszer akkora volt annak az esélye, hogy a kezelés elejétől számított kilenc évben meghalnak a kiegészítő terápiákat igénybe vevők, mivel elutasították vagy halogatták a hagyományos kezeléseket.

A kiegészítő terápiákat használók és az azok nélkül gyógyulók adatait összehasonlítva kiderült, hogy az első csoport 34 százaléka utasította el a kemoterápiát a második csoport 3,2 százalékához képest, a sugárterápiát elutasítók aránya 53 százalék volt az első csoportban, 2,3 százalék a másodikban, a műtétet 7 százalék nem vette igénybe az első csoportból, 0,1 százalék a másodikból.

Az első csoportba nagyobb valószínűséggel tartoztak nők, fiatalabbak, tehetősebbek és egészségesebbek.

Noha a túlélés kisebb esélye a kutatók szerint azzal függött össze, hogy a kiegészítő kezeléseket használók elutasították vagy halogatták a hagyományos eljárásokat, Skyler Johnson, a Yale Egyetem Orvostudományi karának munkatársa, a kutatás vezetője a BBC-nek elmondta, az is lehetséges, hogy egyes alternatív terápiák hatnak a hagyományos kezelések eredményességére.

Arról nem voltak adatai a kutatóknak, milyen kiegészítő kezeléseket vettek igénybe a vizsgálat alanyai, de valószínűnek tartják, hogy inkább vitaminkeverékekről és ásványi anyagokat tartalmazó étrend-kiegészítőkről volt szó, mint masszázsról vagy jógáról.

“Ugyan sok páciens hisz abban, hogy ezek a tudományos bizonyítékok nélküli kiegészítő kezelések javítják a túlélési esélyeket, azonban ezt semmi nem támasztja alá” – mondta Johnson.

Kapcsolódó Cikkek