EUR: 322,71 Ft
CHF: 276,10 Ft
2018. július 16., hétfő
Valter

Budapest XIII.kerület

Könyv készül a 70-es évek nagy színházi rendezőjéről

Az Angyalföldön lakó színész, táncos, rendező, színházi koreográfus, Kriszt László mindig kitalál valami érdekeset. Legutóbb  zenés-táncos nosztalgiaesetet szervezett a József Attila Művelődési Központban, most pedig a 60-as, 70-es évek nagy színházi egyéniségéről, Kazán István rendezőről, színészpedagógusról szerkeszt könyvet.

Kazán István (balra) tanította a könyv szerkesztőjét, Kriszt Lászlót

Kazán István az egyik legfoglalkoztatottabb rendezője volt az akkori színházi életnek, ami olyan fantasztikus tehetségeket hozott felszínre, mint Sinkovits Imre, Agárdy Gábor, Latinovits Zoltán, Bujtor István, Ruttkai Éva, Voith Ági, Bodrogi Gyula, de a sor végtelen. Aztán egyik percről a másikra kegyvesztett lett a rendező.
 És ezt szó szerint kell érteni: előbb még ünnepelt „sztár”, a Néphadsereg Színház (a Vígszínház elődje) főrendezője volt, majd a külvárosi József Attila Színház rendezője lett. Mondjuk neki mindegy volt, mert ott is felejthetetlen, maradandó rendezései születtek, amelyeket a mai napig emlegetnek  mondta lapunknak az egykori tanítvány, az angyalföldi Kriszt László, aki hozzátette, éppen ezért lesz érdekfeszítő a róla szóló könyv, mert olyan korrajzot mutat majd, rengeteg fotóval és színházi plakáttal, ami párját ritkítja.


Kriszt László elmondta, bár Kazán István megosztó személyiség volt, de ez nem hordoz semmiféle negatív emberi tartalmat, megosztó személyisége legfőképpen abban nyilvánult meg, hogy szakmai kérdésekben híresen kérlelhetetlen volt.
 Nem engedett, s ha kellett, ellene ment az akkori kultúrpolitikai vezetésnek is, ami akkor egyenlő volt az öngyilkossággal. Vállalta az igazát, ami mellett ki is állt. De inkább a nagyszerű rendezései és az embernevelő színészpedagógusi oldaláról szeretnénk bemutatni, s talán egy kicsit példaképül állítani a mai fiatal, színházat szerető vagy művelő korosztályok elé.

A könyv megjelenését 2018 őszre tervezi a szerző, mert még rengeteg munka van a szerkesztéssel, s várják azon színészkollégák visszaemlékezéseit, akiket ugyan megkerestek, de még nem válaszoltak.
– Sajnos annak a nagy generációnak a tagjai, akiket Kazán István rendezett, már többségében nincsenek közöttünk, de azon kevesek, akik hála Istennek itt vannak, szívesen nyilatkoztak. Nagy segítségünkre volt továbbá az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Vígszínház, az Újszínház és több más jeles intézet.
A könyv nem lesz kapható kereskedelmi forgalomban  ez soha nem is volt  cél –, hanem a kultúrával, színházzal foglalkozó vagy azt oktató, azt művelő intézményekben lesz elérhető.


Kapcsolódó Cikkek

  • A Madárfészekben találkoztak a kezdők

    A Madárfészekben találkoztak a kezdők

    Az Újpesten található Madárfészek Ökölvívó Akadémia adott otthont az I. Kezdők Ökölvívó Találkozójának, ahol tehetséges fiatalok léptek szorítóba bemutató- és edzőmérkőzéseken.

  • Cél a harmadik csillag

    Cél a harmadik csillag

    A harmincadik bajnoki cím megszerzése, azaz a harmadik csillag megszerzése a célja az előttünk álló NB I-es labdarúgó bajnokságban a Ferencváros csapatának.

  • Így kell palacsintát sütni!

    Így kell palacsintát sütni!

    Az ügyesebbek földobhatták, a bátortalanok megfordíthatták  de végül mindegyiket megették. Mármint a azokat a palacsintákat, melyeket a Páratlan Vakáció programsorozat keretében a Pestújhelyi Közösségi Házban sütöttek a gyerekek.