2018. december 11., kedd
Árpád, Árpádina

Egyéb Kecskemét

Látványos műsorral indult a világbajnokság

Múlt vasárnap este nyitották meg Kecskeméten a junior tájékozódási futók világbajnokságát, a JWOC 2018-at, amelyen nemenként három-három egyéni számban és váltóban osztanak érmeket.

A Bács-Kiskun megyei Pirtó, Bócsa és Tázlár térségének erdőiben, valamint Kecskemét belvárosában megrendezendő futamokon öt földrész 37 országának 330 legfeljebb húszéves versenyzője indul – mondta el Szokol Lajos, a szervezőbizottság elnöke. Az erdei versenyek homokbuckás, borókás terepein versenytempóban futva a változatos domborzat és a különleges növénytakaró azonosítása szokatlanul nehéz feladat elé állítja az indulókat.


Junior Tájfutó VB megnyitója Tudósház

Hétfőn a normál távú (10–14 kilométer légvonalban) versenyt Pirtó térségében szervezték meg, kedden délután pedig Kecskemét belvárosában rendeztek sprintversenyt (3,7–4,1 kilométer). A versenyzőknek nagyon gyors tempó mellett kellett minél biztosabban tájékozódniuk a tereken, utcákon, belső udvarokban, átjárókban elrejtett bóják között. A leglátványosabb szakasz a városháza és a nagytemplom előtti tér, ahol többször is átfutottak a versenyzők, mielőtt az ugyanott található célba érkeztek.

A szerdai pihenőnap után Bócsára költözött a mezőny. Csütörtökön középtávú (3,4–4,5 kilométer) selejtezőn, pénteken pedig a döntőn lehet szurkolni a fiatal sportolóknak. Szombaton Tázláron zárul az idei junior tájékozódási futó világbajnokság, a háromtagú váltók mindig jó hangulatú futamaival.

Kapcsolódó Cikkek