2018. december 12., szerda
Gabriella

Sport

Lehidaltok tőlünk – Birkózó rekordkísérlet a Szabadság hídon

 Július 28-án szombaton 15 órától 16:30-ig birkózók veszik birtokukba a forgalom elől lezárt Szabadság hidat. A sportolók rekordkísérletet hajtanak végre, több mint kétszázan egyszerre próbálnak majd lemenni hídba, ezen kívül az érdeklődők birkózó bemutatók során testközelből láthatják a speciális birkózó fogásokat is.


A “Lehidaltok tőlünk!” elnevezésű rendezvény célja a Budapesti Birkózó Világbajnokság népszerűsítése, melyet október 20. és 28. között a budapesti Papp László Sportarénában rendeznek.


A hidaláshoz válogatott birkózók is csatlakoznak, ott lesz többek között Lőrincz Tamás, Lőrincz Viktor, Kiss Balázs, Bácsi Péter, Szabó László, Szilvássy Erik, Lám Bálint, Ligeti Dániel és Veréb István.

Az esemény házigazdái Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó, és Világi Péter rádiós, televíziós műsorvezető lesznek.
– A hidalás lényege, hogy ne verjenek tussal, vagyis, hogy ne kerülj két vállra. Ha nem hidalsz jól, akkor a hátadon fekszel, és az a birkózásban nem előnyös – mondta mosolyogva Bárdosi. – A jó hidaláshoz elsősorban a nyakat és a gerinc melletti mélyizmokat kell erősíteni. A birkózók ezt gyerekkorban kezdik. Biztos vagyok benne, hogy a hangulatra nem lesz panasz, mert a birkózók száma és a vidámság egyenesen arányosan növekszik. Ahol sok birkózó van, ott mindig jó a hangulat.

Az eseményen ott lesz Champlion a birkózó oroszlán, a Budapesti Birkózó Világbajnokság kabalafigurája is.

Kapcsolódó Cikkek