EUR: 322,83 Ft
CHF: 286,86 Ft
2018. december 16., vasárnap
Etelka, Aletta

Sport

Magyar breaktáncos az ifjúsági olimpián!  

Török Enikő bízik abban, hogy a lehető legjobb eredménnyel térhet majd haza az ifjúsági olimpiáról. A játékokat októberben rendezik meg Buenos Airesben. A magyar breaktáncos olimpiai részvétele mérföldkőnek számít a Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSZ) életében is.

Török Enikő elmondta, hogy rajta kívül 11 breaktáncos lesz ott – a lányok között – Buenos Airesben. A magyar versenyző kettőzött erővel készül a játékokra.


– Tizenkét lány jutott ki az ifjúsági olimpiára. A pontozási szempontok nagyon összetettek, de bízom benne, hogy ezen a sporttörténelmi ifjúsági olimpián sikerül jól szerepelnem. Heti hat edzéssel készülök életem egyik legfontosabb versenyére – mondta Török Enikő.

Zsámboki Marcell, a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a szövetség életében kiemelt szerepet kap az ifjúsági olimpiai részvétel.

–  A Magyar TáncSport Szakszövetségnek a profiljában egy új ág jelent meg, ez a divattánc, illetve a speciális páros táncok. Ebbe beletartozik a breaktánc is. Nagy örömünkre szolgál, hogy az októberi ifjúsági olimpián lesz magyar induló ebben a kategóriában. Egy hosszú kvalifikációs időszak végén derült ki, hogy Török Enikő is ott lehet Buenos Airesben. Nagyon szurkolunk neki, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy azt az edzőjével eltervezték – nyilatkozta Zsámboki Marcell.

A 2018-as nyári ifjúsági olimpiai játékokat október 6. és 18. között rendezik meg Buenos Airesben.

Kapcsolódó Cikkek