EUR: 322,78 Ft
CHF: 285,77 Ft
2018. december 13., csütörtök
Luca, Otília

Belföld

Megint nem vitte el a csomagokat a Ryanair

Ezen a hétvégén is csomagok nélkül engedte volna útnak a Ryanair a Budapest–Las Palmas járatát. Csak az utasok szemfülességén múlt, hogy ez még a ferihegyi repülőtéren kiderült, így volt, aki el sem utazott a vakációra. 

Az egy héttel ezelőtti botrányt követően újabb balhé tört ki a Ryanair Budapest–Las Palmas járatával kapcsolatban a Liszt Ferenc repülőtéren, ugyanis a fapados légitársaság, túlsúlyra hivatkozva, megint nem szállította el az utasok csomagjait a Kanári-szigetekre.


– A gépen ültünk, már körülbelül egyórás késésben voltunk, amikor a pilóta bemondta, hogy tizenöt percen belül indulunk. Ekkor az egyik utas észrevette, hogy éppen kipakolják a bőröndjeinket a raktérből. Elkezdett kiabálni, és kitört a káosz. Felszállt a földi kiszolgálószemélyzettől egy hölgy, aki közölte, hogy 10 percük van leszállni azoknak, akik nem akarnak a bőröndjeik nélkül utazni, mert a gép hamarosan elindul a csomagok nélkül – kezdte a Lokálnak az egyik utas, Katalin.

Elmondása szerint alig engedték le az utasokat a gépről, mikor mégis lejutottak a kifutóra, akkor ott folytatódott a balhé, még rendőrök is megjelentek a helyszínen. Ezután azt ígérték az utasoknak, hogy legkésőbb egy nap múlva mindenki megkapja a csomagját a Kanári-szigeteken. A nyaralók erről írásos biztosítékot is kértek, de csak egy gúnyos és kioktató feleletet kaptak: „Gondolják, hogy a Ryanair Dublinból küld nekik erről papírt?” Azok, akik elutaztak, végül a kifutó betonján szedegették ki bőröndjeikből a legszükségesebb holmijaikat. Katalin és családja végül nem utazott el.


– Az egyik gyerekem asztmás és a bőröndben volt a gyógyszere, tehát anélkül nem megyünk sehova. A Ryanair panaszfelvételi irodájában csoportos jegyzőkönyvet készítettünk, nyilván meg fogjuk tenni a szükséges jogi lépeseket – magyarázta a felháborodott édesanya. Szerinte a Ryanair, az egy héttel korábbi esethez hasonlóan, arra játszott, hogy az utasok csak Las Palmason vegyék észre, hogy a csomagjaikat nem vitték el. Akkor egyébként poggyászok csak csütörtökön érkeztek meg a Kanári-szigetekre.

Az ORFK a Lokálnak megerősítette, hogy munkatársaik biztosítási feladatot hajtottak végre a repülőtéren, de rendőri intézkedés nem történt és eljárás sem indult. Kerestük az ügyben a Ryanairt, de – a korábbi esethez hasonlóan – most sem kaptunk választ.

Sztrájkra készülnek

A Ryanair történetének legnagyobb sztrájkjára készülnek szerdán és csütörtökön a társaság dolgozói, emiatt 300 járatot törölnek. A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik, állítólag még az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten. A Ryanair arra figyelmeztette a pilótákat és a légiutas-kísérőket, hogy néhányan elveszíthetik állásukat, ha elhúzódnak a sztrájkok. A cég ugyanakkor úgy vélte, hogy teljesíti éves (1,25–1,35 milliárd eurós, vagyis 390–430 milliárd forintnyi) nyereség-előrejelzését.

További cikkek:

 

Kapcsolódó Cikkek